|
Témaindító hozzászólás
|
2010.03.21. 09:32 - |
1,
A cigiszünet
|
[33-14] [13-1]
29.
Hazaérkezés
Motorral könnyedén kanyarodik,száguld az ember csakúgy mint én.Imádtam motorozni,mindig is a kedvenc szabadidős tevékenységeim közé tartozott amikor csak száguldottam,a hátam mögött Jenivel a szél a hajunkba kapott és az út a hátunk mögött egyre csak fogyott.
Ugyanilyen gyorsan száguldottunk most mi is hazafelé Stellával.
-Anyu azt mondta legutóbb hogy aggódik érted.-Szólalt meg kis hallgatás után Stella.-Mi volt veled?-HAngja a jobb fülembe csengett azt is halkan halottam mert a szél és motor hangja elfújta azt.
-Volt egy kis balesetem kicsim.-Mondtam és közben óvatosan bekanyarodtam egy mellékutcába.-De már nem kell aggódnod,jól vagyok.
-JAck is nagyon aggódott érted...Miért nem mesél el nekünk anyu ennyire fontos dolgokat?-A fiam neve hallatán hátrapillantottam egy másodpercig aztán visszafordultram au út felé.
-Anyu csak jót akar kicsim.Nem akarja hogy aggódj értem.VAgy hogy más is aggódjon értem.Elég ha csak ő aggódik értem...mint ahogyan most én aggódom érte.
-Miért,mi történt?-Halottam ahogyan a kislány hangja megcsuklik ilyedtében.Szent ég,ráhoztam a frászt..
-Oh,semmi Stella...csak..
-Csak?!Ugye nem akarsz hazudni?
-Mikor hazudtam én neked?
-Ne haragudj apa.
-Nem haragszom.-Mosolyodtam el és megint hátrapillantottam.-Kapaszkodj,kicsit gyorsabbra veszem a tempót!
-Azt imádom!-Nevetett a kislány és én a leggyorsabban száguldottam ahogyan csak lehet.Perceken belül meg is érkeztünk házunkhoz.Minden nyugodtnak és csendesnek tűnt.A házunk mellett álló hatalmas,öreg fának a lombját finom szellő rezegtette meg.Megálltam a motorral és leszálltam.Leemeltem az immár elég nehéz Stellát és letettem utána őt a földre.
-Mi a baj?-Kérdezte mosolyogva Stella.
-Megnőttél öreglány.-Mosolyodtam el.-Mostanában kezdem elfelejteni öregségemre hogy már koránt sem vagy annyira tökmag.
-Nem vagyok öreg.-Válaszolta Stella.-Nem vagyok ötven éves csont...
-Ne szemtelenkedj apáddal.-Ránéztem kislányomra és megcsóváltam a fejemet.Hogy a gyerkőcök sohasem tanulnak jó modort a szüleiktől!...Megfordultam a ház felé és tekintetem a nyugodt épület kertjére tévedt.Minden annyira kihaltnak tűnt...Visszafordultam Stellához és megfogtam a széltől kihült kezeit.
-Gyere,menyjünk be.
-Ühüm..-Stella bólintott.Kinyitottam a kertkaput és a nem túl nagy kerten végiggyalogolva fellépkedtünk a bejárathoz.Megérintettem a kis csengő gombját.A dallam hosszan csengett ki,mire az ajtó kinyitódott.Egy vékony nő nyitott ajtót aki rögtön a karjaim közé is vetette magát.Én erősen tartottam őt és öleltem.
-Jeni!Oh,IStenem,hát jól vagy.-Mondtam és magamhoz szorítottam őt.
-Dave én azt hittem hogy te..nekem azt mondták hogy te...az a furcsa szőke hajú nő azt mondta hogy te meg...-Sejtettem hogy hogyan akarja befejezni a mondatot de közbevágtam.
-Csiit,drágám,jól vagy mint látod.És Stella is jól van.-Stella mosolygott és mindkettőnket átölelt.
-Igen, én is itt vagyok.APu motorral hozott.-Mosolyogta.Én a mutató újjamat a szám elé tettem.
-Csiiz,ez titok.-Néztem rá, mert Jen utálta ha motoroztatom a gyereket pedig mindig vigyáztam ilyenkor.Ám most a nő csak elmosolyodott és megölelt.Ekkor egy férfi hang szólalt meg:
-No,csakhogy! Látod,jó gondnoka vagyok a házadnak.Még a zsarukat is kihívtam út közben.-MArt nekidőlt az ajtófélfának és mosolygott rám.
-Szia MArtin bácsi!-Ölelte meg hirtelen nagy hanggal Stella MArtot aki egy kicsit hátra ugrott a hirtelen szeretetcsomagtól.
-A frászt hozod rám.-Mosolygott.-Szia Stella néni.-Nevette el magát.
-Nem vagyok néni!-Kiáltotta rá Stella.
-Ha én bácsi vagyok,akkor te néni vagy.-Vágott vissza a férfi.
-De az más...-Kezdet bele a kislány és még jobban átölelte Martint.-Te felnőtt vagy,én gyerek vagyok.
-Attól még mert felnőtt vagyok,lehetek gyerekes.-Kislányom bólintott.
-Igazad lehet.
-Halgass a nagyobbakra Stella.-Mosolyogtam és odaléptem hozzájuk.-Szerintem menyjünk be.-ÓVatosan meglöktem Stellát és Martot akik beléptek a házba,őket követte Jen.Én egy pillanatra elidőzően megálltam az ajtó előtt és csak néztem magam elé.Beléptem az ajtón,megálltam és körbenéztem.
"Végre itthon vagyok!"
|
28.
A kastély
Kegyetlen hideg szellő kapott a hajamba újra és újra.Balra kanyarodtam a szívem a torkomba dobogott...Egyre csak arra tudtam gondolni hogy a szőke hajú nő mit tett velem...mit tett Stellával.Reméltem megtalálom,reméltem jól van.
Martin szerint mindennek van jó és rossz oldala is nos,egyenlőre csak a rossz oldalát láttam és annak minden egyébb negatív gondolatát.Már nagyon-nagyon össze voltam zavarodva.Azt sem tudtam merre járok a motorommal és hogy mit akarok igazán tenni...nem tudtam hol lehet Stella.Úgy éreztem nem tudok semmit.Aztán észrevettem hogy a nagyváros szmoggal teli légköre kezd átváltozni:hatalmas épületek helyett kis és egyszerűekhez értem.A külvároshoz... Minden füves-fás és békés volt.A kis szolid házak közül azonban egy kastély magaslott a terep felé.Ösztönösen lassítottam le és álltam meg.A motorról néztem fel a hatalmas és tekintélyt parancsoló épületre.Az fehér volt,és túlságosan is kicsicsázott.Nem tetszett...nem ebbe a környezetbe illett.Nem ide.Lassan szálltam le a motorról és elcsigázottan tettem el a napszemüvegemet.Még egyszer végignéztem az épületen..aztán az órámra néztem.Azon 10 óra volt.Nem tudtam hova tenni az egész megérzéses dolgot...
Elindultam a ház ajtaja felé.Annak egy óriási sötétbarna ajtaja volt,boltív felette.Úgy döntöttem először hozni fogom a nyugodt formámat és becsöngetek.Amint megérintettem a kis gombot ami a falon helyezkedett el egy ismerős dallam ütötte meg a fülemet.Fogalmam sem volt honnan ismerős az.Kis csend és várakozás után egy öreg nő nyitotta ki az ajtót.Hosszú fehér ruhát viselt,keze remegett.Talán olyan hetven-nyolcvan körül is járhatott.Egy pillanatra azt gondoltam bárcsak ne lennék én is ilyen idős hisz ahogyan öregszik az ember annál ráncosabb és őszebb lesz.Tíz év múlva nem akarok így kinézni...
-Szép napot!-Szólaltam meg végül.
-Üdvözlöm önt uram,miben segíthetek önnek?-Kérdezte a néni.Hogyan is kezdjem?...Meséljem el hogy van egy furcsa megérzésem mi szerint rejtegeti a kislányomat és tudom hogy veszélyezteti..valahogy..?Ez az állítás elég falsúl halatszódott volna.
-DAve Gahan vagyok.-Szólaltam végülis meg tépelődésemből.-És keresek egy számomra nagyon fontos személyt.-A kabátzsebembe nyúlva valahogy sejtettem hogy kell lennie egy képnek Stelláról.És volt is!Most az egyszer a szerencse engem pártolt.-A kislányom,őt keresem.-Mondtam és a nő felé nyújtottam a képet.
A nő néztem és csak nézte azt,elmerengve alahol talán az emlékezetében és nem szólt percekig semmit.AZtán visszaadta a képet és válaszolt:
-Soha nem láttam ezt a gyermeket.-Mondta miközben kerülte a pillantásomat.
-Köszönöm a segítségét.-Bólintottam és visszatettem a zsebembe a képet.
-Kérdezhetek magától most én egy dolgot?-Kérdezte a nő.Megint bólintottam egyet.
-Önnek mi ér többet?A fiatalság vagy a szeretet?-A kérdésen egy kicsit megdöbbentem.Valami általánosabbat vártam.Némaság állt be a beszélgetésbe.A nő a tekintetemet fürkészte most én pedig gondolkodtam:Fiatalság?..Számomra a szó sokmindent jeletett.De végül is rájöttem hogy önmagában,szeretet nélkül semmit se ér.
Mit is érhetne az hogy fiatal vagyok de nincs kit szeretnem?...
-A szeretet.-Válaszoltam egy egyszavas őszinte válasszal.A nő arcán halvány mosoly jelent meg.Kinyújtotta a kezét és megsimogatta az arcomat.
-Kövessen.-Szólt és bement.Egy pillanatra elgondolkodtam,végignéztem a hatalmas bejáraton.kezdtek eloszlani a kételyeim.
Beléptem a kastélyba.Hideg és elhagyatott előszobába érkeztem.A helyiségben kevés bútor volt elhelyezve.Összehúztam a kabátom cipzárját és beljebb léptem.Az ajtó magától csapódott be a hátam mögött.
-Jöjjön csak.-Halottam az öreg nő hangját.Ő már valahol a hatalmas épület belső szobái közt lehetett.Az összes ajtó nyitva volt kivéve a bejáratit.Az előszobából két nyitott ajtó is vezetett más-más szobákba.Az egyik velem szenben a másik tőlem jobbra volt.A nő többet nem szólt,így nem kaptam viszonyítási alapot hogy merre is állhat.Úgy döntöttem a nagy ajtó és a kis fehér közül a kis fehéret választom.Beléptem,és szintén magától csukódott be az ajtó.Megrázkódtam és kivert a víz.nem volt huzat..Hogyan csukódhatott be?!Előre néztem és kis irodahelyiségbe érkeztem.A szoba közepén író asztal és szék vele szenben üres könyvespolc.
Az egész kastélyt ez tükrözte.Az hogy ez a hely nem volt gondozva,és ápolva sem már évek óta elhagyatott lehetett.Már első pillantásra láttam.Idebenn viszont meleg és fülledt levegő volt.Halvány lámpafény pislákolt.Előre léptem.A parketta megrecsent a léptemnél.A helyiségben két ajtó volt:Az egyik az volt ahonnan jöttem a másik pedig egy másik helyiségbe vezetett.Ahogyan az ajtóhoz léptem és már nyomtam is volna le annak kilincsét azonban egy jéghideg apró kéz a derekamra került.
-Apa!-Megfordultam és Stellát láttam.
-Kislányom!-Öleltem meg őt.-Jól vagy?-Kérdeztem tőle.Stella nem válaszolt.Pityeregve ölelt engem át,és csak ölelt.
-Apa nem tudok innen kijutni!
-MAjd én kiviszlek innen,ne aggódj.Minden rendben lesz.-Puszit nyomtam az arcára és megsimogattam a kezét.A kislány arca beesett és sápadtnak tűnt.
-Minden rendben?-Kérdeztem tőle.
-Nem adtak nekem enni,apa...-Motyogta Stella.-Már két napja itt vagyok..éhes vagyok...
-Inni kaptál?
-Azt sem...
-Gyere,tünjünk innen!-Mefogtam a kezét és elindultunk.Kinyitottam az ajtót és rögtön az öreg nőnek "mentünk neki".
-MAga hazudott nekem!-Mondtam indulatosan.
-Nyugodjon meg fiatalember,nem hazudtam.-Ingatta a fejét nagyon nyugodtan a nő.-Csupán elferdítettem a valóságot.
-Nem érdekel hogyan nevezi...ennek a gyereknek nem attak enni!..Ember maga egyátalán?!-Az öreg nő csak mosolygott és ingatta a fejét továbbra is.Lassan indultam a kijárat fel Stella kezét erősen szorítva.Bármi történhet most,Stella itt marad melettem.A nő a kijárat elé állt.Az ajtó kinyitódott s a következő pillanatban már kint voltunk az öreg kastély előtt.A motorhoz léptünk.
-Stella,ha elindulunk szorosan kapaszkodsz apába,oké?-Kérdeztem kislányomtól.
-Ühüm.- Bólintott Stella.
-Jól van.-Felültettem a motorra Stellát,aztán én is felültem.A kislány szorosan átölelt engem.A földre lenézve a motoromból kiáromló erős füst egy újságpapírt fújt.Szemem megakadt a képen ami annak a főcímén szerepelt.
A szőke nő volt rajta amint sír...A kép alatt egy nagybetűs cím volt csak:
"AZ ŐRÜLT LÁNY AKI MEGGYILKOLTA A 77 ÉVES ANYJÁT"Hirtelen felnéztem az újságból és érzetem hogy még mindig néznek az ajtóból.
AMint visszanéztem azonban láttam még egy halovány alakot amint elmosolyodik.Egy pillanattal később már senki sem állt ott.A nap édes fénye újból kisütött a felhők mögül és a kastély ajtaja magától zárult be.
-Nem megyünk apa?-Kérdezte Stella.
-De..dehogynem...-Válaszoltam és elindultam ugyan azon az úton ahonnan jöttem.Egyetlen szó jutott eszembe a helyről:
"kísértetkastély"
|
27.
Döntések
Miután barátomnak bő tíz perc alatt mindent elmagyaráztam és felhívtam a rendőrséget is sietve az ajtóhoz léptem hogy végre kiszabadíthassam Jenit a garázsból.Már előbb is megtettem volna ha tudom hogy ott van vagy ha nem kell magyarázkodnom az értetlen és ideges Martinnak.Azt hiszem ennyire gyorsan életemben nem magyarázkodtam senkinek sem....kinyitottam az ajtót és ahogyan leléptem a pár lépcsőn megszédültem.Kis híján elestem a saját lábamban.Mart odalépett hozzám és megérintette a vállamat.
-Mi van veled?-Kérdezte.Hangja a jobb fülembe csengett.A fejem lüktetett az idegességemtől.Megcsóváltam a fejemet és lassan indultam el.
-Hogy lehettem ennyire barom Martin!Hogyan lehettem?!-Néztem rá és megálltam.-Nem vettem észre kemény egy napig hogy ő nem a feleségem!És ő ezt jól kihasználta és...
-Jól van,nyugalom..nem tehettsz arról hogy amnéziád volt egy nagyon kis ideig.-Mondta barátom.-És tudod hogy sajnos vannak ilyen emberek akik ilyenkor megteszik például az ilyen dolgokat is..nyugalom..
-Te könnyen beszélsz,rajtad nem ment át egy ismeretlen,őrült szőke!-Mart megvonta a vállát.
-Nem-szólalt meg.-De én már mentem át úgy embereken hogy alig ismertem az illetőt.-nem válaszoltam csak megfordultam és a garázs felé lépkedtem.
-Te maradj a csajjal..nehogy elszökjön.-Vetettem oda lesújtólag Martnak.
-Jól van.-Bólintott a férfi.-Legyek börtönőr..És mit mondjak a zsaruknak?..Azt hogy a feleségednek adta ki magát?
-Mondj el nekik mindent!Jó?!
-De azért az is jó lenne ha megnyugodnál..így is elég nyúzott és vörös a fejed.-Megfordultam Martra.
-Nem vagyok vörös!-Mutogattam az arcomra.
-Oké,csak egyszer nehogy szívbajt kapj...-Martin melett a falnak támasztva Stella biciklije volt.Ahogyan szemem a kislányom biciklijére vándorolt egy megérzés futott végig rajtam.
-Mennem kell...-Hadartam el.
-Tessék?!-Nézett rám Mart idegesen.-Hová akarsz menni?!
-Ne haragudj de tudom hogy hol van Stella!És nincsen biztonságban.
-Honnan tudod hogy hol van Stella?!-Elindúltam a garázs mellett lévő részhez közben az egyre távolodó Martinnak magyaráztam egyre hangosabban:
-Vigyázz a csajra!...Ha meg kijöttek a zsaruk engedd ki Jenit!!!JÓ?!
-Jól van de hová mész?!..Dave..DAVE!!!-Mart eltűnt a képből és már oda is érkeztem ahova akartam...a motorom.Szép hatalmas fekete,rohadt drága...nekitámasztva a kertkapunak egy külön részen.Felültem rá és megberregtettem.Felvettem a zsebemben lévő napszemüvegemet....és már indultam.
Valahonnan tudtam hogy merre kell mennem.Pedig puszta megérzés volt.
|
26.
Túlzott ragaszkodás
Az otthon töltött első napom egész élvezetesen tellt.Jen édes csókkal keltett fel reggel.Mesztelenül öleltük egymást az ágyban feküdve gondtalanul.Forró éjszakán voltunk túl ami hamar elrepült.Jen mellettem feküdt kipirosodott arccal és kezével lassan végigsimogatta a nyakamat,aztán a hátamat,lefele egészen a combomig.
-Nagyon,nagyon jól nézel ki..-Suttogta közben a fülembe.
-Te is,édes..-Súgtam vissza neki.Jen most a hátamat kezdte el simogatni.
-Ez nem fájt?-Kérdezte.
-Micsoda?-Mosolyodtam el.
-A tetoválás a hátadon...nem fájt amikor rárajzolták?-Kérdezte.
-De,nagyon..heh..nem..igazából olyan...tűrhető volt...Habár..nem nagyon emlékszem rá..-Vallottam be az igazat.
-O,értem..-Mondta a nő és a hátamra adott egy apró csókot.-Ezt tudod alig akarom elhinni...-Motyogta alig hallhatóan.
-Mit?-Kérdeztem tőle és megfordultam hogy láthassam az arcát.
-Semmit.-Csiklandozta meg ez után a hasamat.Mosotyogva szorosan magamhoz öleltem őt.Jen mélyen a szemebe nézett:
-Örülök hogy a feleséged lehetek.-Mondta.
-Azt hittem ez természetes hogy te vagy a feleségem,nem ennyire megdöbbentő dolog.-Mosolyogtam és megsimogattam a haját.Az vékonyszálú,szállós és száraz tapintású volt.Egy kicsit sem puha...és dús...
Jen ahogy észrevette az arcomon megjelenő furcsálkodást rögtön megkérdezte:
-Mi a baj?
-Nincsen baj..-Néztem a szemébe aztán hosszan megcsókoltam őt.-Csak volt valami furcsa érzésem...de ez most nem lényeges..csak te vagy a lényeg..-Még egyszer megcsókoltam őt.
-Imádni való férfi vagy..-Súgta Jen.Ekkor bevillant egy barna hajú,magas,barna szemű fehér bőrű nő.Egy ágyban feküdtem vele..ebben az ágyban...emlékszem ahogyan érzékien csókol,aztán megölel..nem volt durva velem...neki csak én számítottam..Hogy én milyen vagyok,az érzelmeim,a tulajdonságaim,a lelkem...én magam.Selymes haja és bőre volt...szeret engem...tengerparton sétáltunk egymás kezét fogva...a homokban feküdtünk miközben a nap sütötte a bőrünket..
Hol van ez a nő?..Hol van Jeni?..Az én Jenim?...
Felültem és úgy néztem "Jenre" hogy nem tudtam őt hová tenni...az emlékek amik hirtelen visszatértek halványak voltak,de sejtettem hogy ő nem az akinek mondja magát...de akkor ki ez a nő?
Jen döbbenten nézett engem.
-Dave,jól vagy?-Kérdezte tőlem,de én nem válaszoltam.felálltam és elkeztem öltözködni..ekkor csörgött a telefon.Egy boxerben és egy trikóban rohantam oda.Felkaptam azt és beleszóltam:
-Hallo...-Martin szólalt meg benne.
-hello Dave...figyelj épp arra járok ahol laksz...hamarosan ott leszek és felvehetlek?..Tudod a stúdióban szükségünk lenne rád...-Zavartan keztem el az újjammal bökdösni a lábamat.
-Persze,persze...
-Jól van,mert éppen most akarnánk felvenni a leglényegesebb számokat vagy épp olyanokat amiknek még bevallom nevet se adtam,ezért..-Mart ahogy hadarva és összemosódottan sokat beszélt a telefonban gondolataim nem ott jártak ahol kellene...Jen a hátam mögé állt és átölelt,a nyakamat simogatva.Nagyot sóhajtottam...Vajon ki ez a nő,és mit akar tőlem..?..de lehet becsapnak az ösztöneim?..Úgy határoztam kicsit várok...sóhajtottam még egyet mire Mart szólalt meg a telefonban:
-Most nem azért Dave,de te éppen mit csinálsz miközben én beszélek?-Kérdezte barátom.
-Öhm...öhm...én?.:Semmit..csak tudod Jeni épp..-Akartam volna tovább mesélni is de a férfi közbeszólt.
-ÉÉrtem!...Akkor látom már jól vagy,és mindenre emlékszel.
-Épp ez az Mart,hogy mindenre emlékszem!
-Most mi a bajod?..hallom a hangodon hogy épp fontos kielégítendő dolgod akadt,és ezért vagy ennyire mérges úgyhogy le is teszem.Találkozunk a stúdióba!
-De..de Martin én nem arra gondolok,most az egyszer higy nekem,nem az a gond hogy....-Barátom letette a telefont..valószínűleg már megint megsértettem valamivel művészlelkét.Lassan tettem le a saját telefonunkat is.
-Mit mondott az illető a telefonban,David?-Kérdezte a nő.
-Azonnal mennem kell.-Néztem "Jenre",és felhúztam egy fekete nadrágot,egy övvel,felvettem egy fekete hosszúújjút és rá a bőrkabátomat.Aztán a gyűrűm és a nyakláncom.Rohantam is kifele a helyiségből ahogyan csak tudtam.Mély undor fogott körbe hogy ezzel a nővel feküdtem le az előbb...Ahogyan azonban kiléptem az ajtón és a füves rész felé néztem Stella jutott eszembe.HA ő nem Jen,hová tehette a kislányom?!Őrültem rohantam vissza,kicsaptam az ajtót és a még mindíg egy bugyiban és melltartóban lévő szőke nőt nekinyomtam dühösen a falnak:
-Hol van Jenni?!..
-DAve,Dave én nem tudom miről beszélsz,én..-Szabadkozott de én kegyetlenül közbe vágtam.Nem érdekelt mit akar mondani.Tudom hogy ő nem Jenifer.
-Nem!!Tudom hogy maga nem ő....ma reggel jöttem rá...
-Én,én nem tudom miről beszélsz drága én...
-HOL- VAN- JEN?!!!-A nő őrült nevetésbe tört ki.
-Dave én vagyok Jenni...-Ölelt át engem.-Szeress engem,kérlek...otthon az egész szobám tele van pószterekkel...a te pósztereiddel...imádni való vagy..a legszexisebb férfi,aki életben van....te vagy az én hősöm!!Tudod mennyi időbe tellt kiötlenem a tervet?Tudod mennyi idő volt DAvid?!..Nagyon sok..aztán beültem aznap a kocsimba...tudtam hogy Santa BArbarán leszel valahol...sokat figyeltelek titeket ott...de csak te számítottál!Te vagy az életem!..AZtán elütöttelek...bevallom direkt vot...sajnáltam...dühös voltam Jeniferre hogy csakúgy birtokol téged!!!azt gondoltam hogy elveszlek tőle mert engem illetsz..Nem akartalak megölni...sejtettem hogy túléled majd mert mindent túlélsz,drágám!...Aztán memória hiányod lett,amnéziád!!Hogy imádjalak..itt jöttem én a képbe!!-Döbbenetemben nem jutottam szóhoz sem.A nő egyre erősebben ölelt magához.-Ugye szerettsz?-Kérdezte,őrülten csillogó kék szemei találkoztak az én sötét színű szememmel.Levettem a kezeit a csípőmről és nekitaszítottam őt a falnak,úgy hogy ne tudjon mozogni:
-HOL VAN A FELESÉGEM?!!...HOL VAN AZ A SZEMÉLY AKIT SZERETEK?!
-Bezártam őt..-Hadarta a nő őrült kuncogás közepette.-Bezártam őt a garázsba...most ő ott van..már két napja ott van...de az nem számít..csak én számítok...
-Úr Isten..-amint ezt kimondtam elengedtem a nőt és már rohantam is a garázs felé.Vagyis rohantam volna,mert a hibbant csaj rohant utánam és megkapaszkodott a bőrkabátomban.
-HA nem lehettsz az enyém,nem lehettsz senkié sem!-Mondta,és a nyakláncommal megpróbált megfojtani.Ez a próbálkozás persze nem sikerült neki,mert az ékszer elszakadt a medál pedig elgurult valamerre.Ekkor nyitódott az ajtó és Martin lépett be.Gyorsan felmérte a helyzetet és segítetett leszedni rólam a "túlságosan ragaszkodó" rajongómat....A kanapéba tuszkolta a zokogó lányt és aztán rámnézett:
-Azt akartad éppen mondani hogy átjött a szomszédod?-Kérdezte.-Nem mondtad hogy ekkora bulit szervezel..engem is meghívhattál volna..-Én megcsóváltam a fejemet.
-Azt akartam éppen mondani hogy mindenre emlékszem..rád, és Jennire is.Jenire....
|
25.
Otthon
Az ezek után zajló események nagyon hamar eltelltek.A szőke férfi-aki a Martin Gore nevet viselte-szabadnapokat,vagyis inkább szabadheteket osztott ki nekem,és hazaküldött...Az állítólagos otthonomba...de arra sem emlékeztem..
Aztán csak otthon voltam és ültem a kanapén a megannyi ismeretlen tárgy közt és arra gondoltam hogy ez az egész egy őrület....egyedül voltam..a ház üresen kongott szinte...aztán csak nyitódott az ajtó és a nő aki a feleségem volt belépett a nappaliba.Rövid szőke haja és kék szeme volt,vékony termete.amikor meglátott engem kissé megremegett.becsapta a bejárati ajtót és átölelt:
-Annyira hiányoztál drágám!!-Mondta kissé éles hangon és megcsókolt,aztán még egyszer.Remegő kézzel simogatta meg a karom.Világos kék szemei csakúgy világítottak...valami koránt sem volt rendben vele.Aztán csak nézett rám úgy mint aki nem akar hinni a szemének.Kis szünet után szólalt meg remegő hangon:
-Jól vagy???-hangja nem tűnt kedvesnek vagy szerelemittasnak....inkább őrültnek tűnt.Persze lehet ez azért tűnt akkor olyannak mert nagyon nagyon örült nekem hogy végre újra láthat.Lassan bólintottam egyet.
-Jól,drágám.-Mondtam.A nő mosolygott és csak mosolygott rám.Nem akartam a kedvét elrontani..nem akartam elmesélni neki hogy "hé,figyelj semmire sem emlékszem"...amikor elengedtek végre a kórházba azt mondták hogy ez az állapot el fog múlni egy idő után,ez csak a trauma okozta sokk hatása...de milyen trauma?...Tényleg nagyon kétségek közt voltam,de arcomon ezt nem tűntettem fel.Feleségem szorosan magához húzott és csak ölelt és ölelt.Testem az övééhez simult.
-Én nagyon szeretlek téged Dave Gahan!-Mondta a nő és mindenhol végigtapogatott ahol csak ért.Behunytam a szemem és csak öleltem őt.Hagytam hagy tegye azt amit csak szeretne..elvégre én voltam annyira távol,olyan sokáig...
Egy kislány képe villant fel...szép,gondosan hátrafésült haja és világos színű szemei vannak..az én kislányom...Stella..
-Hol van Stella,drágám?-Kérdeztem halkan miközben Jen egyre változatosabb testrészeimen járt.-Tudod ő is nagyon hiányzik.
-Stella táborban van.-Mosolygott Jen.-Nem akarsz egy kicsit lefeküdni az ágyba???Hümmm??Vár téged a gyönyörű Francia ágy.-Mosolygott rám csábosan.Tekintetében hivogató fényt láttam.
-Drágám..-simogattam meg az arcát.-mi lenne ha most inkább ennénk valamit...nem is emlékszem mikor ettem valami finomat.Menyjünk étterembe...tudom hogy nagyon szereted az éttermi kajákat.
-HOgy én??-Jen szemei csak engem bámultak miközben kimondta a szavakat.Szinte fel tudott volna falni a tekintetével.-Nem,DAvey,én nem szeressem az olyanokat..mi lenne ha most inkább te főznél valamit?-Döbbentem néztem rá.
-Jen..én nem tudok főzni.Étterembe szeretek járni.De ..már elég rég óta..-Elmosolyodtam és leültem a kanapéra.A Tv-re néztem és annak a tetejére...ott zavaros ám egyre több emlékem között felrémlett hogy egy képnek kellene lennie...arra már nem emlékeztem milyen képnek..
-Hová tűnt a kis képünk onnan Jen?-Kérdeztem.A nő mellé ült és simogatta a vállamat.
-Nem volt ott kép Dave.-Válaszolta.
-Biztos?-Kérdeztem-Én..úgy emlékszem...-Motyogtam.
-Dave,nincsen ott kép és soha nem is volt.-Simogatta most a lábamat a remegő kezeivel.
-Jól van ...neked elhiszem.-Megérintettem a kezét és az arcomhoz tettem.-Miért remegsz?-Jen az arcomat kezdte el simogatni és zavartan felnevetett.
-Nem remegek!-Mondta aztán kitépte a kezét a kezemből.-Hideg a kezed!
-Ne haragudj.-Mondtam.A zöld kanapéra nézve még egy kép ugrott be:egy világos zöld kanapén fetrengő szőke férfi...én bejöttem hozzá és..azt hiszem leüvöltöttem a fejét...de nagyon szeretem azt a férfit..a legjobb barátom és ...ő nagyon okos fiú...van jó humora,kellemes jelenség..
-Martin!-Mondtam ki a nevet hirtelen és minden emlékem ezzel együtt visszatért a Moderól.Andyről és Alanről is.Az egészről..egyedül a családomra nem..-Emlékszem mindenre Jen!-Fogtam meg a nő mindkét kezét.A nő nagyon nagy zavarba jött és észrevettem hogy kerüli a pillantásomat.
-Mindenre?-Kérdezte gyanakodva.
-Nos..igen...mindenre...a dalokra,a nyüzsgésra,a koncertekre, a Modera,a családomra...az életre!Rád is!-Hazudtam a végét és hosszan megcsókoltam a nőt.Ő meglepetten pislogva nézett rám.
-Ennek örülök!-Ölelt meg utána.
-Én is.-Nevettem el magamat és felpattantam.-Lalalaaaa...valamit tenni kéne..Jeni,valamit tenni kéne...-Énekeltem és mosolyogtam rá.
-Hüm??-Jen is mosolygott velem együtt de nem értett semmit sem ez látszódott rajta.
-Valamit tenni kéne..-Nevettem el magamat,és bekapcsoltam a rádiót.A rádióban valami új együttes dala ment,egy gyorsabb szám.Csábosan néztem a nőre aki értetlenül ült a kanapén és csak nézett rám.Megfogtam Jen kezét felhúztam őt és táncolni kezdtem.Jen nevetett és ő is táncolni kezdett....
Boldog voltam és mosolyogtam.Család,eggyüttes,egészség..minden tökéletes
...vagy mégsem?
|
25.
Memóriazavar
Amikor hirtelen kinyitottam szemeimet észrevettem hogy fényes nappal van.A falakat a nap talán első sugarai barátságosan nyaldosták.Minden nagyon nyugodt és békés,éreztem ahogyan körbevesz a béke.Nem tudom mennyi nap telhetett el....a lélegeztető gép lekerült rólam,és fel si tudtam ülni.Lassan néztem körbe a helyiségben,lassan vettem a lélegzetet,a fejem nagyon lüktetett:
Sehol senki.Elmosolyodtam és ásítottam egyet."Őrület!"-Gondoltam magamban.-"Ennyit alszok,aztán még mindig álmos vagyok...ki érti ezt.."-Mosolyogtam..újra körbenéztem.az első gondolatom az volt hogyan kerültem ide....De nem mehettem bele bővebben a kérdésfeltevéseimbe mert ekkor nyitódott az ajtó és egy szőke hajú férfi lépett be.Arca nem tűnt ismerősnek csakúgy mint az őt követő szemüveges férfié sem.Amikor a szőke hajú meglátott engem mosolyogva lépett hozzám közelebb:
-Dave!nah végre,már azt hittem sohasem ébredsz fel!-Mondta és átölelt,úgy mintha már ezer éve ismerne.
-Igen...jobban...-Válaszoltam.Társaim látták hogy valami gond van ezért a barátságos szőke férfi még egyszer átölelt.
-Valami baj van?-Kérdezte.
-Hát igen..lehet.-Mosolyodtam megint el kínos zavaromba.A szemüveges ürge odalépett hozzám és összeborzolta a hajamat.
-Ugyan már miféle bajod lehetne!Már tisztára kipihent vagy!Minél többször próbálsz elpatkolni annál fiatalabb leszel..hehe..-Nevetett a férfi saját magán mire a másik rögtön rákapta a fejét.
-Andy olyan hülye vagy!!!!-Kiáltott rá.-Most már igazán leálhatnál az úgynevezett "poénjaiddal"...-Én zavartan vigyorogtam..elég szarul éreztem magamat.
-Szóval,mi a baj?-Fordult oda hozzám újból a szőke.Mosolygós zöld szemeiben magmat láttam...
-Én..-NAgy levegőt vettem és valahol gondoltam hogy annak amit mondani fogok senki se fog örülni.-...figyeljetek..bármennyire is fura de..nem emlékszem rátok!...Nem emlékszem senkire...csak magamra...
|
24.
Sötétben
Este lett.Az északa unalmas árnyai lassan rajzolódtak ki a világos falakon.Martin és ANdy már régen magamra hagytak.Csak magamra és a negatív gondolataimra.Egy régi ismerősöm egyszer azt mondta hogy gondolkodjak pozitívan a legroszabb helyzetekben is...de ez most nem az a helyzet volt.Az igazat megvallva-már maganak is-sohase voltam egy olyan ember aki a nap 24 órájából 10 órát szeret végigugrálni.De azért szerettem a sportot.Nem voltam munkamániás sem de most nagyon és egyre inkább hiányzott a hangos beszéd,az éneklés,a sport és talán még a színpad,a közönség is....hallgatagon feküdni egy ágyba egy csöppet sem tűnt pihentetőnek vagy épp szórakoztatónak.
Aztán annyira sötét lett hogy lassan az orrom hegyéig sem láttam el....folytogatott a csend és az hogy fáradt vagyok ugyanakkor nem tudok elaludni...Lassan hunytam be szemeimet...magamban a bárányokat számlálgatva...
Aztán a következő pillanatban már egy színpadon álltam-körülöttem üres az egész tér.Csak én álltam ott,senki más...Magamra néztem:rajtam fekete mellény,egy fekete nadrág és semmi más...De ha koncert van hová tűntek a többiek?-Körbenéztem...a szintetizátorok mögött üresség,egy csillag alakú gitár a földre dobva.A diszkógömb és a háttér sötét volt.Rájöttem hogy nem lehet koncert ha nincsen közönség...Hova tűnt mindenki,és én mit keresek itt?!...Csak álltam és álltam ki tudja mennyi ideig egy mikrofonállvánnyal szembe nézve.Csípőre tettem a kezemet és megpördültem,majd még egyszer...Kihasználom az alkalmat hogy nincsen itt senki...Ledobtam magamat a földre és levettem magamról a mellényemet.Török ülésben néztem az üres sorokat a stadionban.Aztán hangot halottam a hátam mögül:Hirtelen az egész banda ott állt:Mart,Andy,Peter,Chris..és Alan is...Feláltam és csak néztem rájuk.
-Mi történt?-Kérdeztem,ám azok csak szótlanul néztek rám.Előszőr nem értettem...aztán legelőszőr Mart ölelt át,és elment.kicsit később andy,majd Peter,Chris,és Alan..aztán mindenki elment...ahogyan néztem utánuk rájöttem mit akar mindez jelenteni...A fények is kikapcsoltak...vége....Egyedül a sötétben...
De ez szerencsére, csupán egy álom volt.....
|
23.
A legnyomorultabb kondícióban
Kinyitottam a szememet és nagy megdöbbenésemre haloványan láttam az épp előttem zajló eseményt.Mart megszédült és majdnem rám esett.Andy hátulról kapta el a férfit aki olyan döbbenettel nézett szét a helyiségben mintha soha se járt volna itt-vagy túl sokszor.
-Mi történt?-Kérdezte nagyon halkan és a homlokára tette jobb kezét.
-Nem tudom...-Sóhajtotta Fletch beletörődően.-Én is egész nap ezt kérdem tőled..túl sok volt a pia,Mart?-Martin dölöngélve-mintha tényleg ittas lenne-fordult meg és nézett rám.A tekintetét nem láttam-túl homályos volt a "kép"-de azt hogy meghökkent a látványomtól, halottam.Kinyújtotta a kezét és mintha nem lenne teljesen magánál úgy beszélt:
-Az előbb..az előbb ő voltam..vagyis...vagyis..nem...vagy igen..!-Hebegte a sírással küszködve.
-Mi van??-kelt ki magából Andy mert azt hiszem már neki is épp elég volt a mai napra barátja furcsa viselkedése és én ezt teljesen meg is tudtam érteni.Mart leült az ágy melett lévő székre és a fejét fogta szótlanul.Andy pedig amint meglátta hogy az eseményeket nyitott szemmel némán kémlelem rögtön mosolyogva simogatta meg a fejem,és az arcom.
-DAve!!-Mondta a kedves Andy.-Tudod nagyon ránk hoztad ám a frászt!-Tudom.-válaszoltam meg magamba a kérdést,mert válaszolni nem tudtam a "legnyomurultabb kondíció " miatt...Éreztem ahogyan Mart hideg keze e közben megfogja az én kezemet.Mozdulni sem bírtam és csak néztem ahogyan mindketten mosolyogva néznek engem.Legszívesebben mosolyogtam volna velük együtt de most ez sem ment.
-Dave!Ha hallasz minket pislogj.-Mondta MArt és visszakapta a régi hangját.Azért örültem neki hogy ez így történt.De annak még jobban örültem volna ha kiszabadulok az ágyból...irigykedve néztem vissza rájuk és lustán pislogtam egy nagyot.Andy és Mart egymásra néztek.
-Azt hittem hogy csakúgy néz és nem is hall..-Mondta Fletch.Hát kösz,szépen!Mart megsimogatta az arcom.
-Nyugi,rendbe fogsz jönni.Ez egy jó hely.-Mondta.-Najó azért nem annyira jó mint mondjuk a Roxi pub,de azért legalább itt meleg van és vigyáznak rád.
-És enni is kapsz..-Viccelődött Andy és az infúziós csőre mutaott.Nevetni próbáltam de egy elhaló nyögést hallattam.
-Ne,ne próbálj most megszólalni nekem!-Nézett rám szigorú tekintettel Mart.-Jó lenne ha csöndebn maradnál és mondjuk megpróbálnál ..pihenni..lélegezni...aludni...-Mintha nem aludtam volna eleget....
-Eddig egész végig azt tette.-Mondta halkan Fletch.Én helyeslően pislogtam egyet rá.
-Mindíg is mondtam én hogy mindent túlélsz!-Mosolygott Mart és a karomat kezdte el simogatni.
-Jah...emlékszem egyszer még..nem tom melyik turnénkon...-Fogott bele Andy vigyorogva,nosztalgikus hangulatban felém fordulva,miközben a kezemet fogta.-Azon amelyikben ilyen fura ufó szerű szintik voltak...és úgy mozogtál mint egy kanalas gém..mondjuk mindig úgy mozogsz...aa jó értelemben persze...
-Andy...-Sóhajtott Martin.-Szerintem ezt még egyszer vissza fogod kapni tőle.Lehet hogy nem tud beszélni,de azért mindent hall..és csak úgy megsúgom hogy még vissza fog térni a hangja.-Ha tudta volna Andy hogy mennyire igazat mondott Mart...összehúztam a szemöldökömet és úgy néztem Andyre.Nem vagyok kanalas gém!!!!!
-Kanalas gém...-Nevette el magát Martin és láttam rajta hogy alig bír a nevetéssel.
-Nem úgy gondoltam DAve,hidd el!!-Simogatta a karomat egyre jobban Andy.-Hidd el hogy csakis a pozitív értelemben gondoltam arra hogy te egy gém vagy!!!-Szerintem most hagyd abba..-Gondoltam magamban.
-most akkor elmeséled neki még a mai napon amit akartál mondani eredetileg is?-Kérdezte szőke hajú barátom a még mindig szabadkozó Andyt.
-Ne haragudj rám Dave!!!Kérlek!!!te egy jó kanalas vagy...-Nagy levegőt vettem és csak néztem Fletchre de legszívesebben halálra röhögtem volna magamat rajta.-Folytatom amit elkezdtem!-Nézett Martinra a szemüveges férfi.-Szóval azon a koncerten..huh..mi is volt a neve...
-Touring the angel?-Kérdezett rá a melette ülő.
-Igen,köszi Mart...-Andy arca már tiszta vörösben pompoázott miközben egyre jobban belehabarodott a saját mondókájába.-Szóval..emlékszem hogy valamelyik szám ment,és te meg táncoltál..és..he-heh...úgy lecsúszott a nadrágod,Dave hogy a közönség szép belátást kapott a hátsó fertájodra..heheehhh..éés észre sem vetted...heheh...-Fletch percekig csak nevetett mire észrevette hogy senki sem nevet vele együtt.
-Nem volt vicces?-Kérdezte.
-Hát...-Nézett rá MArt.-Nem tudom hogy jött ez most ide...
-Én sem..csak úgy eszembe jutott..
-Szerintem szegény Dave nem azért várt itt minket hogy aztán szivatagssuk.Nem gondolod?
-Persze,persze!!-Andy arca immár céklavörösre változott.-Nem akartam Dave,ugye nem haragszol?....Kiengesztellek valahogy...öööö...kérsz kólát?!-Andy felém nyújtotta a kóláját...aztán láttam az arcán hogy nagyot koppan valami.-Jaj ne haragudj,a lélegeztető gép rajtad van!!!Tényleg!!
-Öhöm...-Adtam ki az egyetlen hangot amit ki tudtam magamból adni.Mart a homlokát fogta.
-Andrew!!-Nézett rá.-Előszőr kérlek gondolod végig hogy mit teszel,és azt miután végiggondoltad csak utána tedd....
-Persze,persze...-Szabadkozott ANdy.
-Istenem!-Sóhajtott MArt.Andy letette maga mellé a kólás üveget.Csillogó szemekkel néztem arra...kóla...
-Most nézz meg mit tettél...-Nézett Andyre Mart.
-Ne haragudj komolyan ne haragudj!!-Andy átölelt..hirtelen cselekedett,mert amint ezt megtette az egész súlyával rámnehezedett és éreztem hogy a kis műszerek kezdenek belém nyomódni.
-ÜHM!-Kiáltottam fel de Andynek fel sem tűnt mit tesz.-ÜHHMMMM!!!!!-Mart visszahúzta a férfit aki lehuppant a székére.
-Mot mi van?-Kérdezte Fletch kicsit megsértődve.
-Néha lehetnél kicsit figyelmesebb is!-Mart arcán láttam hogy nagyon ideges Andyre.-Kinyomod a szerencsétlenből a szsusszt is!!
-Jajj...csak jót akartam...-"Tudom Fletch..."Andy a karomat simogatta...kis csönd után MArtin szólalt meg.
-Kérdezhetek valamit Andy?-Nézett rá és szavait elég vontatottan mondta ki.-Ma..minden olyan zavaros volt...egyik pillanatban még elszundítottam az íróasztalomnál..másik pillanatban meg itt voltam..és...őszintén..nagyon furán viselkedtem?
-Az nem kifejezés..-Sóhajtott fel ANdy.-Ma kísértetiesen hasonlítottál DAvere.
|
Két pislogás és homályos tekintet.-Hát nem várom hogy visszakerüljek oda...-Ekkor Andy lépett be,és rákaptam a fejemet.
-Miért kell ekkora ricsajt csinálnod?!Ez mégis csak egy kórház Fletch!!
-Ne haragudj Mart,de sikerült,képzeld sikerült az automatából kólát vennem.Tudom hogy az mindig megnyugtat téged.-Odanyújtotta a kólát.Ez úttal nem reagáltam le sehogyan sem Fletch kedves ám ugyanakkor idegesítő kis jellemének újabb megnyilvánulását.Kinyitottam a kólát és belekortyoltam.
-Köszönöm.-Mosolyodtam el.-Képzeld az előbb láttam ahogyan felébredt.
-Kicsoda?-Kérdezte Andy és láttam az arcán hogy most nagyon nem ebben a világban jár.
-Hát Dave...felébredt végre a kómából..ideje volt már...
-Igen?!-andy erre a szóra gyorsan odarohant az ágyban fekvőhöz és óvatosan megsimogatta annak ájult arcát.Nem volt nyitva a szeme.
-nincs magánál..még mindig..-Sóhajtotta Fletch.
-De az előbb meg mertem volna esküdni hogy láttam...-csóváltam meg a fejem.-ÁÁ kezdek megbolondulni..
-Nem,Mart ez nem bolondság csak egy vágy.
-Igen..-Meg fogok őrülni ha sokáig marad ez az állapot és ráadásul így...-Gondoltam magamban.És ekkor eszembe jutott valami tudat alatt.Ösztönös reakció volt.Ezzel a nehéz testtel ami számomra Martint jelentette odaléptem magamhoz és Andy pedig ép akkor lépett hátrébb.Magam felé hajoltam,behunytam a szememet....nagyon nehéznek éreztem a fejemet.
Mintha a föld közeledett volna..vagy csak a fejem húzta le a földre a testemet-szó szerint.
|
22.
Kórházban
Egy pillanatig tényleg kétségbeestem és csak a falat néztem mintha megbűvöltek volna.Hova lett a barátom,akit mindig is úgy szerettem?!..ha az én testemben sínylődik akkor...Nem!!Martin,az én leges legjobb barátom nem ezt érdemli!!-Felugrottam a székből úgy hogy az le is esett azon nyomban a földre nagy dúranással.Aztán kirohantam és most már tényleg nem gondoltam arra hogy Mart-osan viselkedem-e vagy nem.Ez az egész így is nagyon új és nagyon kényelmetlen volt....Andy a másik szobába a megüresedett bombonosdoboz mellett ült és immár egy hamburgert majszolt.
-ANDY ANDY!!!-Kiáltottam rá indulatosan és félelemmel.-AZONNAL BE KELL MENNEM DAVEHEZ MINDGYÁRT JÖVÖK!!!-Hadartam el aztán kiléptem a kijáraton.Nem is gondoltam bele hogy mennyire fura hangot halattam de nem is érdekelt.Andy azonnal utánam lépett a hambival a kezében.
-Mart!Mart!-De hiába kiabált, én csak előre mentem mert nem azt szoktam meg hogy így hívnak.Andy követett majd amikor utolért az üres utcán megfogta a vállamat.
-Eszednél vagy!-Lihegte.Ekkorra már megüresedett kezekkel.-Ilyenkor nem mehettsz be a kórházba!...Látogatási idő 2-től van 4 ig..és még csak 12 óra van!-Hirtelen megálltam és utána úgy néztem Andyre mintha meg akarnám gyilkolni.
-Most..most mi rosszat mondtam?-kérdezte barátom.
-Semmi!...csak nézd meg!-Az órámra mutattam amit Mart mindig a jobb kezén viselt.Nem voltam annyira őrült azért hogy ne feledkeznék meg arról hogy mikor van látogatási idő.És az én órámon már elmúlt 2 óra,fél órával.Egyszóval elég régen.
-Tényleg?..Ezt nem is tudtam...-Megcsóváltam a fejemet és tovább lépkedtem a kis utcában...tudtam hogy valahol erre felé lesz a kórház,ami szerencsénkre elég közel volt hozzánk...hamarosan oda is érkeztünk és már a kórház épületének a folyosóit jártuk.Az egyik nővér-aki nagyon nagyon gyönyörűségesnek tűnt sőt mi több bájosnak-elmesélte hogy a keresett személyünk aki bármennyire is furcsa de én voltam jelen esetben a 2. szinten fekszik egy -természetesen-külön szobába.
Ahogyan a szoba felé közeledtünk úgy lettem egyre idegesebb.Ökölbeszorított kézzel vonultam a klórszagú fehércsempés folyosón.
-Mi a baj?-Kérdezte Andy.-Te akartál ide jönni hogy megnézhessük Davet..-nevem hallatán megint levert a víz.
-Nincsen baj.-Vetettem oda érzelemmentes hangon.-Csupán csak...melegem van...igen.Meleg van itt...ennyi.
-Megértelek.-Tette a vállamra menet közbe a kezét Andy.-Én példáúl azért nem szeretek kórházba menni mert rossz emlékek jutnak eszembe erről a helyről...például amikor tetanuszt katam mert beleülltem egy szögbe!..Képzeld mennyire szaggató érzés volt amikor kivették a ...szóval a fenekemből a szöget..-Fletch a "fenekem" szót suttogva mesélte.
-Ahha...-Néztem lassan rá.-de én miért nem tudtam erről?
-A fenekemről?
-Nem te okostojás!..Arról hogy beleültél egy szögbe..hol ültél bele?
-Nem is emlékszel Mart?...Alan tette oda még poénból...-Mondta tragikusan a férfi és a padlót kezdte el nézni.
-O...te szegény..-Sóhajtottam habár most lélekben nagyon nem andyvel voltam.-azok a régi szép idők!-Nevettem el a végét.
-Gonosz vagy!-Suhintott a fejem mellé de én lebuktam és csak halkan nevettem rajta.
-Nagyon kemény vagy ember..tiszta Neo..csak éppen lassítva..-Nevettem barátomon akinek az azrca inkább kezdett hasonlítani egy ideges vörös sznű cékláéra mint egy Andy Fletcherre.
-Túl sok időt töltöttél Davvel!-Sziszegte idegesen.-Már tisztára kezdessz úgy beszélni mint ő!-Kínomban felnevettem megint csak.
-Ennél már csak az lenne a furább ha ő kezdene el úgy beszélni mint én.-Andy erre már nem válaszolt csak nézett rám mint egy őrültre.És elérkeztünk a szobához ahol tartozkodik a D.G. rövidítésü személy.Megmerevedve bambultam a fa ajtót.
-Martin...Most mi van?-Kérdezte Andy tőlem aztán hozzátette.-Túl sokat kérdezem ezt tőled a mai napon...lehet csak simán ki kellene aludnod magadat...
-Be kell mennem.-Szegeztem le a gondolatot tudomást sem véve barátomról.
-IIii gen...-Nézett rám a férfi.-És én is bemegyek szal nyugi..valószínűleg úgy is még kómában van Dave,így nem lesz semmi baj...nem kell izgulnod...nem is értem miért izgulsz.
-Nem izgulok!-Keményítettem meg arcvonásaimat.-menyünk!-határozott mozdulattal nyitottam ki a barna színű ajtót.Egy kellemes klímájú helyiség tárult elénk.Direkt nem néztem az ajtótol bal oldara fekvőre,mert nem akartam legelőszőr rosszul lenni.Az ablak ami rögtön az ajtóval szemben helyezkedett el most nyitva volt és a friss levegő kellemes meleget engedett be a hűvös szobába.Az ágynak háttal álltam aztán Andy lépett elém:
-Áruld már el Mart..van valami ami aggaszt?..sohase láttalak még ennyire furcsának..-Mondta Fletch.
-nem,nem..nincsen baj..-Motyogtam és a padlót kezdtem el nézni.-Kicsit magunkra tudsz hagyni minket..mármint engem meg őt...márha nem gond..-Andy megcsóválta a fejét és megint a vállamra tette nyugtatólag a nagy slapaj kezeit:
-Nyugalom..-Nézett rám.-Megértelek téged.amikor az anyukám feküdt a kórházban én is emlékszem mindig egyedül akartam maradni vele...csak kettesben..-Hirtelen idegesség öntötte el az agyam és Andyre förmedtem:
-Az lehet,de Dave nem az anyukám!
-Jól van,jól van...-Csóválta meg a fejét.-Hát,ez igaz látod.
-Örülök hogy beláttad...-Néztem a plafonra és arra gondoltam magamban hogy mekkora szerencsétlen Fletch hogy a saját barátját nem képes megnyugtatni.A zavarban lévő férfi lassan ment ki a helyiségből.
-Akkor majd szólj ha végeztél.-Mondta.-Ha bármi kell,szólj...van nálam minden.Pénz...zsepi..szendvics..
-Szendvics?!
-Tudod hogyha esetleg megéheznénk akkor..
-Jó..Fletch..kösz...
-És hogyha kell a lelki támasz akkor tudod..
-Fletch...
-Igen?
-kimennél?-andy az ajtónál állt de még mindig csak állt és nézett rám.
-Ki?..Hát..ki,én..Én?..jah!Persze..hehh...-Nevette el magát és aztán végre nagy nehezen kiment.A szerencsétlen szavon mással nem nagyon tudtam volna jellemezni barátom.Az ajtó becsukódott.Nem gondolkodtam és nem vártam azzal hogy megforduljak az ágy felé egy másodpercet sem.Csak vettem egy nagy levegőt és megfordultam.Az ágyban én feküdtem igen ramaty állapotba.Mindenféle gépek voltak bekötve belém és villogtak,pittyegtek vagy éppen nem adtak ki hangot.Néztem és néztem magam elé majd nagy nehezen és lassan lépetem az ágyhoz.A fekvőhely melett egy szék volt.Azt odahúztam,és leültem.Kóma...tehát így néz az ki...az ember azt hiszik ilyenkor nincsen magánál...de az is igaz hogy csak gépeken él......
Borzalmas volt így látni magamat....Itt egy cső ott egy cső..még az volt a nagy szerencsém hogy ezeket nem éreztem-még.Ahogyan néztem magamat,egy idő után inkább mégis csak az ablakot kezdtem el nézni...ez így nagyon kellemetlennek ígérkezett.Nekem kellene ott feküdni nem pedig Martinnak márha ő "lakik" odabenn.Sejtettem hogy most ő van az én testemben és hogy ennek nagyon gyorsan véget kell vetnem valahogy.Ekkor azonban azt éreztem hogy valaki néz engem.Megfordultam pillantásom saját magam ilyedt és fáradt tekintetével találkozott.NAgyon megijedtem.Mindenre gondoltam csak erre nem..azt hittem hogy ez a kóma több idelyik fog tartani..Lassan léptem magam mellé és leültem a székre.Kínos csendes pillanatok telltek el úgy hogy én a saját tekintetembe néztem és fordítva.Végül aztán az egyetlen olyan fél aki jelen helyzetben meg tudott szólalni-én-szólaltam meg,és legroszabb kezdéssel kezdtem amit választhattam volna:
-erről nem én tehtek!..Tudom hogy most mire gondolsz!..De nem én tehetek róla hidd el!-fogtam bele szabadkozásomba mire saját magamtól nem érkezett reakció.Pislogott egyet és nézett rám..
-Szent ég!..Egyátalán hallasz engem?...Figy..Mart...illetve..miket beszélek..Mart vagy?!-Két pislogás és homályos tekintet.-Hát nem várom hogy visszakerüljek oda...-Ekkor Andy lépett b |
21.
"Egy másfajta tudat -És lelkiállapotban"
-Öhm..izé...Mi?..öhm,semmi..semmi...-Mondtam.-Mit tettél David...-Tettem hozzá félhangosan és az első gondolatom az volt hogy mit keres Andy kezében a bonbonos cucc.-Azt minek hoztad?-Kérdeztem és megpróbálam a legGorosabb Goret hozni ki magamból amit tudtam,ugyanis a tükörben Martint véltem látni magam helyett.
-Te kérted hogy keressem meg neked.-Nézett végig rajtam ANdy.-Minden rendben?
-Persze..hehehh..hogyne!...Jól vagyok!-Kitéptem andy kezéből a bonbonos dobozt és belemarkoltam.Kettő vagy három csokoládét egyszerre tömtem Mart képébe.-Kösi...-Mondtam teli szájjal.-Nadon jó...hehe...
-Nekem már nem is adsz!-Mondta felháborodva Andy.-Te mondtad épp az előbb hogyha megkeresem akkor adsz belőle.
-Jah..vedél nekem ugyan nem köll..tessék....-Odanyújtottam neki az egész dobozt.Andy macska szemekkel nézett rám a szemüvege mögül:
-Biztosan nekem adod?-kérdezte.
-Öhöm..-Biccentetem és közben próbáltam letuszkolni a torkomon az édes márcot....a csokoládé tele volt nyomatva alkohollal.
-Köszönöm!-Mondta Andy olyan fejjel akár egy boldog napközis és hörcsög módjára elkezdte zabálni a csokit.
-Öhm...szívesen...-Azt hittem megfulladok.Tényleg borzalmas íze volt a csokinak.Nem csokoládé hanem tömör alkohol ízét éreztem.Nagy nehezen letuszkoltam torkomon és egész végig közben azon járt az agyam hogy hogyan is fogok kimászni ebből a dologból.
-Finom..-Mosolygott rám Andy.Én komoran bólintottam.
-Hogy bírod megenni?-Kérdeztem tőle undorodva.
-Simán..-Válaszolta Fletch és csakúgy nyelte nem is ette a cuccot.-Mi a baj?-tette hozzá.
-Áh...semmi...te ezt nem értheted Fletch...
-Dave miatt izgulsz annyira?-A nevem hallatán megmerevedtem akár egy sóbálvány.
-Igen.-Nyögtem ki és a földet kezdtem el nézni.-Mikor lesz a ...a temetése?-Andy a temetés szó hallatán fuldokolni kezdett egy mogyoródarabtól,aztán nagy köhögés közepette szólalt meg:
-Hülye vagy?!...Miért temeted már most?!.....Úram-apám....-Miközben fulldokolt azon gondolkodtam hogy mikor halottam utoljára Andyt káromkodni és hogy be van e rúgva a csokoládétól.Nem nagyon hittem neki mivel vörös volt az orra és a szemei is-mondjuk ez lehetett az előbbi fuldokló rohamtól is.Azért közelebb léptem barátomhoz és leültem mellé a zöld kanapéra.
-Nem temetem ...-Néztem rá még mindig szomorúan.-Csupán abból gondolom hogy tegnap valaki...vagyis én...vagyis...szóval azt hiszem felhívtam a feleségem vagyis....vagyis Dave feleségét és mondtam neki hogy...hogy meghalta..vagyis hogy Dave...hát..tudod...-Hablatyolásom közben úgy nézett rám barátom mint akinek elment a maradék esze is.
-Ugye nem nyúltál megin a viszkis üveghez?-Kérdezte Fletch gyanakodva.
-Szóval?..Mi?..én?!..Nem,dehogy!-Háborodtam kisé fel hogy iylesmivel megvádol Andy aztán rájöttem hogy Martin testében vagyok amikor megláttam saját lábamon barátom csillogós ezüst cipőjét.
-Uhhh...-Kaptam az arcomhoz.
-Uhh?-Nézett rám Fletch.
-Szóval felhívtam őket?..Jenit?-kérdeztem.
-Igen.-Sóhajtott ANdy.-De aztán 1 óra múlva visszahívott téged az orvos hogy vissza tudták hozni Davet,csak késve jutott el az üzenet?Emlékszel?
-Mi?!Komoylan?-kérdeztem és vigyorogtam-szerintem egy kicsits em Martosan-mint a vadalma barátomra.-ÉLEK,ÉLEK!Vagyis ..ÉL!!DAVE ÉL!!!-Átöleltem Andyt olyan szorosan hogy éreztem barátom már kezdi veszélyeztetni magát.
-Martin te tényleg nagyon sokat ittál tegnap este vagy ma.-Nézett rám Andy.Felálltam és legszívesebben táncra perdültem volna.Egy rózsaszín napszemüveg hatása alá kerültem.Megpördültem a tengelyem körül nem is egyszer aztán a döbbent Andyre néztem.Aztán rájöttem hogy ez még mindig koránt sincsen rendben mert nem önmagam vagyok.Színészkednem kell-fogalmazódott meg bennem.Odaléptem Andyhez.
-Nah,barátom.-Kezdtem el a mondatot akár Martin.-Mi lenne ha mondjuk csinálnánk is valamit nem csak itt punnyadnánk?
-És mit akarsz tenni?...-Forgatta a szemeit Andy.-Nem emlékszel hogy még meg kell írnod 3 számot...határidőre dolgozol te szoktad ezt mondogatni...
-Jah!-Csettintettem.-Tényleg..nah,azz nagyon jó!Akkor rohanok!-Megfordultam és az íróasztal felé vettem rohamléptekbe az irányt.Becsaptam magam mögött a fa ajtót és még azért kikiáltottam rajta:
-Jah!És ha lehet most ne zavarj egy ideig!...Köszi!!!-Tetem hozzá.Kintről halottam egy elhaló okét.Megfordultam.A kis helyiség úgy nézett ki akár egy szemétdomb.Az ágyon az látszódott hogy lakója nem sokat aludt az utóbbi egy hónapban.Most már jobban szemügyre vehettem magamat:mint minden helyiségben amiben Mart akár egy órányira is megszáll lennie kell egy tükörnek.talált és süllyedt.itt is volt egy..egy nem is akármijen.Egy hófehér tükör aminek a keretére tollak voltak ragasztva.
-Gyönyörű...-Jegyeztem meg félhangosan és szemügyre vehettem végre jobban magamat, illetve Martin.Tükörképem fehér arcának zöld szemei alatt hatalmas sötét karikák rajzolódtak ki.A fáradság első jele ez volt.A szokásos fekete szemceruzával megpróbálta ezt elrejteni Mart -de nem jött össze neki ezúttal.Végignéztem ruhámon és rájöttem hogy én soha az életbe nem vennék fel ilyen ruhákat..egy sötétlila póló,egy fehér nadrággal valami esztméletlen ronda csillogós ezüst színű cípővel..Nem,nem nem!..No de tudom hogy Martnak jól állt de nekem nem.Ha én valaha is felvennék ilyet a közönség valószínűleg azt hinné sokat ittam-és jogosan.De ki tudja?Lehet még újjonganának is neki.-Elmosolyodtam a gondolatmenetemen és megigazítottam magamon a pólót..végül is nem áll ez olyan borzalmasan Martinnak.Az íróasztalhoz sétáltam és lazán leültem oda.
-Vajon mire gondolt Andy amikor azt monda hogy számokat kellene írni..?-Dörmögtem magamnak.-Biztosan vannak itt ilyen maradványok...kellenek hogy legyenek...-Addig turkáltam amig elő nem keveredett az egyik a kezembe.A címe kusza tipikus Goreos betűkkel volt rákanyarítva:Perfect.Érdekes címnek találtam....Az első sor volt csak megírva:On another world by another star
At another place and time....In another state of consciousness In another state of mind...-Ennyi....Sóhajtottam és gondolkodtam hogyan is lehetne ezt az igen rövidke kis kezdést folytatni úgy hogy az valahogy passzoljon is oda...semmi nem jutott eszembe...
-A fenne...-ledobtam a ceruzát az asztalra és ekkor bevillant egy irdatlan gondolat:-Szent ég!..Hol vagy Martin?!
|
20.
Egy koszos íróasztalnál
Másnap reggel lett.Mintha aludtam volna...az éjszakára zavarosan emlékeztem...arcom csupa könny volt.Jeni már rég nem az ágyban tartózkodott...hiányzott.És éreztem hogy elveszítem őt...felültem,és körbenéztem.A nap első sugarai éppen most világították meg a kis szobát.Csend volt...Letöröltem szememről a könnycseppeket és a napsugárba néztem,majd az üres ágyra.Ennyi....Mindenről lemondtam már....reményvesztve hajtottam le a fejemet és a földet kezdtem el nézni azt.A madarak halk csicsergése kezdett megnyugtatni..vagy csupán beletörődtem ebbe az egészbe.Térdemre támaszkodva felpattantam.Testemet túl könnyűnek éreztem.Az ablak nyitva volt.Én kinéztem rajta és láttam ahogyan gyerekek játszanak odakinn.Felültem a párkányra és csak néztem őket.Fociztak az utcán a hatalmas házunk előtt.Közöttük volt egy kislány is...Stella...az én kis Stellám.Egy vele korabeli fiúcskának rúgta a labdát a kissrác meg aztán visszarúgta neki.ahogyan a levegő kezdett egyre felmelegedni a gyerekek mozgása úgy lett egyre gyorsabb.Stella szép arca kissé kipirult a sok futástól,és mosolygott..valószínűleg Jen nem mondott neki még el semmit...Stella nagyon hasonlított az anyukájára.Tőlem nem sokat örökölt.Talán csak a humorát és a mozgásszeretetét.Mosolyogva néztem őt.Olyan gyorsan futott akár egy versenyző.Kis világos színű szemei csak úgy csillogtak a labda láttán.Talán sportoló lesz a gyerekemből....Egy ideig néztem őt aztán elnéztem a tér másik irányába.Ott csak a füves részen madarak ettek valamit a földről...behunytam a szememet,és mintha nem lettem volna magamnál egy bő percig.Arra gondoltam vajon mi lehet a többi bandataggal?..Martinnal,Andyvel..meg talán Alanre is gondoltam egy sort...
Amikor kinyitottam a szememet egy barna falú helyiségben találtam magamat.Én rgy íróasztalnál ültem ami olyannyira szemetesnek tűnt mintha már három teljes hónapja nem takarította volna azt senki.Az íróasztalon sokféle dolog:kusza írással írt jegyzetek,gyűrött papírok,mindenféle csokoládé papirok,banánhéj,kólás üveg,ceruzák halma,hegyezők,és egy lappal előre esett fénykép volt található.Őszintén szólva ismerős hely volt..nagyon ismerős...A fényképet visszafordítottam és a kezembe vettem.Mi voltunk rajta.Én egy padon ültem és éppen nem néztem bele a fényképezőgépbe,Andy nem volt rajta-valószínűleg ő nyomta meg a fényképezőt-MArtin pedig a vállamra tette a karját és lazán mosolygott a maga sajátos mosolyával ami annyira az ő jellemét tükrözte.Mosolyogtam és visszatettem a képet a helyére,úgy hogy lehessen azt látni is,ne csak porfogónak használják itt,akárhol is legyek.Amint körbenéztem azonban jobban az íróasztaltól tudtam hogy hol vagyok:barna,elegáns fa borítással bevont falak,egy ágy,ajtó ami az előszobába vezet ami egyben van a konyhával...Ez a stódió volt Mart házában....De mit keresek én itt?Felálltam.Testem nagyon nehéznek tűnt..mintha több kilót híztam volna.Ez úttal elhatároztam:bármi történt is most velem nem pánikolok ki.Az előszobához siettem ahhol az állótüköröt lehetett megtalálni.Nagy levegőt vettem és éppen bele akrtam nézni amikor Any lépett mellém:
-Megtaláltam amit kerestél!-A férfi kezében egy hatalmas bonbonos dobozt láttam.Ő ezt lóbálta felém arcán diadalittas mosollyal.
-Andy?!-Néztem rá döbbenten mert nem vártam hogy pont vele találkozom majd itt legelőszőr...de amint kimondtam a szavakat rögtön hozzá is tettem gyorsan:-MI A FRÁSZ VAN A HANGOMMAL?!-A tükörre kaptam a fejem-mert már előre sejtettem a katasztrofális végkifejletet.Andy mellém állt és végignézett rajtam:
-Mégis mi lenne a hangoddal Mart?-Kérdezte.
|
19.
Őszinte érzelmek
-Nem!-Néztem mélyen a szemébe.-Nem halhattam meg én nem!!!!Martin csak be volt baszva!-Az indulatok úgy törtek elő belőlem mint soha máskor.Haragudtam Martra.Haragudtam a világra.Jeni csak nézett rám és a könnyek folytak a szeméből.-Hazudnak!Hazudik a világ Jen,mindenki hazudik!!!Nem az számít mit mondanak hanem hogy mi történik,és én itt vagyok és érezlek,és szeretlek!-Erősen magamhoz öleltem Jent és megcsókoltam.Jen eltaszított ekkor magától.
-Nem Dave!..Martin nem hazudna..-Mondta kisé szigorú ám szomorú tekintettel.-és a hangjából halottam hogy nagyon nagy a baj..-értsd meg...te ..nem vagy itt...nem lehettsz itt..te nem létezel...-Jen elfordult és háttal állt nekem.-Csak a fejemben létezel immár..-Mondta és felvette az öltönyt a földről.AZt átölelte.Rám sem nézett.
-Jeni..-Léptem oda hozzá.-De...én szeretlek...hidd el...-Jen nem válaszol.A ruhadarabomat nézte és ölelgette.Én lefeküdtem az ágyba és a plafont kezdtem el nézni.Aztán nem bírtam magammal és a sírás hirtelen tört elő belőlem.Jen nézett engem.Nézte ahogyan hangosan sírok akár egy gyerek.A lelki fájdalmamat szinte éreztem hogy szaggat.Mintha egy nagy darabot szakítanának ki belőlem.Nincs már nekem senkim.Vége!Vesztettem és örökre....ennyi volt....Már Jeni is lemondott rólam,és a barátaim is...Mindenkit elveszítettem,mindenki!Remegtem és csak sírtam ki tudja meddig.A saját hangomat hallottam a szobában senki másért,de tudtam hogy azt is csak én hallom.Most már bármennyit sírhatok.Senki nem hallgat meg...Ekkor Jeni mellém feküdt és óvatosan átölelt.
-Csssit...-Suttogta.-Lehet magamban beszélek most...de ezt nem birom akkor sem nézni...-Jen a fejemet kezdte el simogatni olyan óvatosan akár egy újszülőttnek.Én még mindig sírtam.-Szeretlek Dave....szerettelek-Mondta szipogva.-csak tudod ezt nem tudom hogyan megmagarázni...lehet még mindig álmomban beszélek...Dave..csssit..nyugodj meg drágám...Értsd meg..nem tudom hogy magyarázni azt hogy véres vagy,sebes és...nem tűnsz egyszerűen élőnek...és mégis itt vagy..érted?
-Értem....-nyögtem ki rekedten a könnyeim között.-Akkor most..mindennek vége?..Magamra hagysz?..Egyedül,örökre?
-Csit...-Szólt halkan Jen.-Kérlek ne sírj,rossz téged így látni.....-De nem bírtam ki behunytam a szemem és öleltem őt magamhoz miközben könnyeim egyre csak hulottak.Tudtam hogy ha megnyugszom,ő is megnyugszik és majd azt hiszi hogy csak képzel...és akkor magamra hagy...elenged és csak egy emlékké válok...és egyedül maradok végleg.
-Ne engedj el...-Kérleltem őt.Jen nem válaszolt a kérdésre csak hosszan megcsókolt.Aztán behunyta a szemeit.
-Még egy éjszakát veled töltök.-Mondta halkan.
|
18.
Az éjszaka árnya
Akár egy rossz álomból keltem volna fel.Lassan rajzolódtak ki előttem a helyiség ismerős tárgyai.Lassan balra néztem:már tudtam hol lehetek.Azt hogy hogyan kerültem oda viszont nem.Nem gond..-Gondoltam magamban.-Otthon vagyok!És csak ez a lényeg.-Szívemet melegség öntötte el,és kis izgatottság.A nappaliba voltam.Otthon.Az én otthonomban.felálltam a kanapéról és indultam is volna a belső helyiséghez hogy felébresszem Jennyt,a feleségem...de ekkor már sejtettem hogy nincs minden a legnagyobb rendben.Amikor elsétáltam a nappaliban lévő álló tükör előtt a szemem sarkából láttam hogy szinte fénylek..Hogy én?..Ez nem lehet!..De.Bizony igaz volt.Visszaléptem a tükröhöz...és azt láttam mint amit a lakókocsink tükrében láttam akkor amikor elütött egy kocsi.Én voltam az..meggyötörve,és tépettem,úgy mint akin átment az úthenger.Tehát csak álmodtam...a forgatást,meg azt is hogy élek.Igazából nem élek..már nem...halot vagyok egy műtőasztalon..és már ekkor biztosan tudtam.Egy újabb megérzés volt...Arcom és bőröm még jobban fénylett mint egyébként.
-Nem..-Suttogtam a sötétben,és az arcom elé tettem a kezemet afféle védekezés képpen..-Ez nem lehet a valóság...-Pedig nem tudtam hová menekülni előle.Minden ugyan olyan volt.Nem voltam más mint egy lélekmaradvány aki valahogy itt ragadt.-Ez nem történhet meg velem..-Egy lépést hátráltam miközben kezemet még minig az arcom előtt tartottam.-Sok minden már megtörtént velem...-Mondtam szinte a tükörnek úgy hogy közben hátráltam és nem néztem tükörképemre.-Kezdve azzal hogy egyszer majdnem belefulladtam a medencébe..elestem többször is a biciklimmel..de ez még gyermekkoromban volt...aztán egyszer ..heh..beleugrottam egy elkerítésbe...koncert közbe...azok a régi szép idők!Emlékszem..majdnem meghaltam mert túllőttem magam...majdnem öngyilkos lettem..egy hajszál választott ettől el...de túléltem..Túléltem mindent!Mindig,mindig elkerültem a halált...és,és most...Egy kocsi elüt,és ez történik velem!..Heh..vicces....csak velem történhet ilyen!Mekkora egy balfék vagyok...-Megálltam és aztán távolról néztem magamra.-Szörnyen nézel ki..-Szóltam halkan.-Hát jól van..nincs isten.-Állapítottam meg,és megfordultam feleségem hálószobájához.El kell köszönnöm tőle.-Fogalmazódott meg bennem.De nem tudtam őt elengedni.Egyszerűen annyira szerettem őt,nem volt ehhez az érzelemhez fogható dolog.Ő volt a világon az egyik leges legfontosabb dolog...nem akartam elengedni!Ahogy a hálószobája felé közeledtem régi dolgokra gondoltam vissza...amikor megismerkedtem vele,vagy amikor a tengerparton feküdtünk a tiszta kék ég alatt és átöleltem őt...sohasem felejtem el ezeket a pillanatokat.Megtorpantam a hálószoba bejárata előtt és csak néztem magam elé.Tényleg ezt akarom?..Feladom és kész,vége, ennyi?...De mégis kinél lehet reklomálni vajon "szellem-ügyben"?...Óvatosan elhúztam a Jenni hálószobájához vezető ajtót.Aztán álltam és csak néztem őt egy darabig.Néztem ahogyan fekszik és az egyik öltönykabátomat ölelgeti...
-O,drágám..-Odaléptem az ágyhoz és leültem Jenni mellé.Félrebiccentett fejjel néztem őt,aztán megsimogattam a haját.Nem éreztem hogy puha e vagy selymes de tudtam hogy az.Aztán az arcát is elkezdtem simogatni,majd a karját...
-Dave...-Sóhajtotta álmában a nő,és a karján lévő kezemet fogta meg..vagyis inkább átnyújt rajta.
-Én vagyok az Jenni...nyugalom..aludj csak...békésen...-Szomorú mosoly jelent meg arcomon és csak a nőt néztem.Egy csókot nyomtam az arcára és óvatosan a háta mögé feküdtem.Átöleltem őt.Nem akartam elengedni.
-Szeretlek Jen...-Suttogtam.
-Én is téged drága Dave...-Súgta vissza a nő.Álmában beszélt.De igazat mondott.Az öltönyömet ölelte egyre erősebben,beszívta annak illatát és közben mosolygott.
-Remélem meggyógyulsz drágám...-Suttogta alig érthetően Jen.-Remélem jobban leszel...
-Igen..-Hangom megremegett miközben kimondtam a szavakt.-Én is remélem Jen....újra veled akarok lenni és a srácokkal...úgy szeretlek!-Átöleltem a nőt és nem akartam elengedni őt.LAssan behunytam a szememet és együtt lélegeztem vele.Ekkor a csöndet telefon csörgése hasította félbe,olyan erősen akár egy kiabálás a téli reggelen.Jen felült és maga elé nézett.Karját fogta ott ahol én érintettem meg és csak nézett rám.Nagy levegőket vett és csak nézett.A telefon szűntelen csengett,csengett.Én is felültem az ágyból és Jennire néztem.
-Vedd fel a telefont szépen.-Mondtam halkan és nagyon nyugodtan.Megsimogattam a nő hideg arcát.És habár nem éreztem a bőre hőmérsékletét tudtam hogy hideg mert ő remegett.Olyan volt akár egy vékony,csillogó fűszál akit éppen megrebegtet a nyári szellő.Jeni felkellt az ágyból és a telefonhoz lépett.E közben végig rám nézett.Szemében a félelem lángját véltem látni.Kezében még mindig az egyik öltönyöm felsője volt.Felálltam az ágyról és ő követett szemével.
-Vedd fel a telefont.Fontos lesz...-Mondtam és lassan közeledtem a nő felé.Jeni odalépett hozzám nagyon közel és óvatosan megsimogatta az arcom:
-Mi történt veled?-kérdezte a könnyeivel küszködve.
-Csit...-Megfogtam a kezét és óvatosan átöleltem őt.Jeni sírt.
-Dave ugye...ugye te igazából nem vagy itt?...-Kérdezte tőlem.-Ugye álmodom?
-Hát persze Jeni..ez csak egy álom,nem a valóság..a valóságnak sokkal szebbnek kell lennie ennél,hidd el.
-Dave..-Hosszan öleltük át egymást.A telefon pedig mindig csak csengett.
-Vedd fel...-Jeni a szemembe nézett és lassan bólintott.A telefonhoz sétált és felvette azt.Én csak néztem rá.Semmi jóra nem számítottam már...A nő egy ideig hallgatott és még jobban sírni kezdett.Aztán levágta a telefont és leejtette az öltönyfelsőt a földre.Odafutott hozzám és szorosan átölelt.
-Mi történt?-Kérdeztem.
-Martin hívott az előbb...-A nő haját kezdtem el simogatni és halkan kérdeztem:
-Mit mondott?
-Azt mondta hogy...-A nő még mindig sírt,és nagy lélegzetvételeket,szüneteket tartott.Nem bírta ki sírás nélkül.-...Dve...DAve..Azt mondta Martin hogy....
-Mit?
Dave. meghaltál....
|
17.
Ébredés egy képzeletből
Csend.Sötét.És megint csend....
Most mi történik?...Tudatomnál voltam de mintha megszűntem volna létezni...nem érzetem a földet amin állok,nem láttam a világot,nem tudtam kinyitni a szemem,nem tudtam megszólalni.Körbefogott a hideg és a szomorúság...Egy kis idő múlva azonban kiabálást és beszélgetés hallottam.Semmit nem értettem...egyik pillanatban még a Wrong klippforgatásán állok másikban meg ki tudja mi folyik körülöttem...Valami megváltozott ekkor.Éreztem hogy fekszem és az érthetetlen beszélgetés és ismeretlen hangok egyre hangosabbak lesznek...félelem futott végig az agyamon.Ki rabolt el?...Aztán egyre érthetőbbé vált a beszélgetés körülöttem...
"Még vedd erősebbre!"-Érkezett egy erős férfi hangja. "Nem vehettjük doktor úr..el fogjuk veszteni.."-Válaszolta neki egy fiatal és kétségbeesett női.
Mi?!..Nem,nem lehet hogy megint kórházban vagyok..-gondoltam magamban.-Hetek telltek már el!!Nem lehetek még ott!!!-Ki akartam nyitni a szememet de egyszerűen nem tudtam.Mintha az erőt valaki kiszívta volna belőlem és átadta volna másnak.
Most valami történt.Erős bizsergést éreztem a mellkasomnál....és hideget minden felől...Nagy levegőt vettem,és kinyitottam a szememet az összes erőmet összeszedve.
Egy orvosi lámpa vakított meg és egy csomó fehér meg zöld ruhás maszkos ember rohangált körülöttem.Orvosoknak tűntek.És elég sokan voltak.Szívem olyan hanggal vert hogy azt szinte hallottam.Egy nővér sietett oda hozzám és lélegeztetőgépet nyomott a számhoz.Tekintetünk találkozott.Az övé az enyémmel az enyém az övével.Egy másik nővér futott oda és infúziót nyomott a jobb karomba.Nagyon erősen nyomta a karomba azt,egy kicsit sem figyelt oda miközben megtette.Legszívesebben felordítottam volna,de nem tehettem.A szívem a torkomban lüktetett és szemeim bekönnyeztek.Egy másik nő lépett oda hozzám és valamit csinált..nem láttam mit,de nagyon fájt.Erős szúró fájdalmat éreztem a bordáimnál...
Könnycsepp gurult végig az arcomon aztán még egy....A nővér aki tartotta a lélegeztető gépet csak engem nézett e közben.Azok a kék szemek...a fájdalom e közben egyre csak erősödött...Könnyeim egyre jobban potyogtak...Megpróbáltam valami szépre gondolni...valamire ami megnyugtat... egy tiszta kék égre...alatta fekszem..és minden bajom,fájdalmam a multé...Ám a kínzó fájdalom csaknem akart elmúlni.Minen végtagomban éreztem már..felnyögtem,a nővérke pedig aki engem nézett megsimogatta az arcomat,ám ez nem segített....Csillogó kék szemeiben a szomorúságot véltem látni...
Ekkor egy hosszú sípoló hangot hallottam valahonnan hátulról....a hang erősen a dobhártyámba fúródott...a nővér kék szemei könnyesek lettek akár az enyémek...
Egyre csak szürkült minden.....a fájdalom mintha soha nem akart volna megszűnni...Csak felfele tudtam nézni..s koncentráltam hogy túléljem..nagyon is tudtaában voltam a rosszindulatú hang jelentésének....egyre több könycsepp gurult végig az arcomon...a fájdalom elviselhetetlenné vált...csak felfele néztem és csodára vártam hogy mindennek vége legyen már...
De azok a kék szemek.....
|
16.
Furcsa zajok,fehér fény
Egyedül maradtam a kis helyiségben.Furcsáltam is hogy más nem akar átöltözni de a lusta banda szón kívül más nem igazán jutott eszembe erről.Elég sötét kis helyiség került a szemem elé kevés berendezési tárggyal.És kevés ülőhellyel.
-Remek..-Néztem a sötétbe magam elé.Léptem egyet aztán elestem egy nem is tudom mibe...Egyenesen előre az arcomra estem.
-Nem hiszem el!-Kiáltottam.-Jajj hogy az a ...a jó istenit ....hogy hogy lehetek ekkora béna..!-Nagy nehezen támaszkodtam fel a földöről.-Ez felért egy edzéssel.-Tettem hozzá.Körbenéztem:senki sem tartózkodott odabennt- nagy örömömre.Elmosolyodtam.Végre megtehetem amit akartam csak mindig valaki vagy valakik voltak körülöttem....Óvatosan leültem az egy darab kétszemélyes kanapéra.Igaz még mindig sötét volt de szemem olyannyira hozzászokott ahhoz hogy már egész sok mindent kivettem a helyiségből,így nem tartottam fontosnak a lámpát.Felhúztam a lábamon a nadrágot és elgondolkodtam.Nem akartam egy gipszel a lábamon rohangálni egy klippben...ez több lett volna mint égés...Valahogy le kellett szednem!..Az állítólag kemény fehér anyag ráadásul nagyon kellemetlen is volt mert már hosszú hetek óta rajta rohadt a lábamon.Ami állítólag szépen gyógyult viszont kékben és zöldben ragyogott a gipsz alatt.És mondanom sem kell hogy úgy megduzzadt akár egy szivacs.
-Nem fogsz ki rajtam!-Néztem farkas szemet az anyaggal,majd még egyszer körbenéztem a helyiségben.Úgy érzetem valaki néz.Hideg szél csapta ekkor ki az ablakot,és a kint állók beszélgetése elcsendesült.Nem foglalkoztam vele.Most nem ők voltak a fontosak hanem én.Rájöttem hogyha csak felhúzom a nadrág anyagát azzal nem érek el semmit-attól még nem jutok közelebb a gipszhez.Megfogtam és levettem magamról a szorító ruhadarabot,aztán a földre dobtam.
-Így ni!-Most rajtam volt a sor...ha tudták volna a többiek hogy mire készülök...kész őrültség!..Két kézzel megmarkoltam a gipsz felső részét és nyomtam le.Ezzel nem értem el semmit.Csak elkezdett lüktetni alatta a lábam.
-Jó akkor előlről...-Vettem egy nagy levegőt,és túltettem magamat a fájdalman.Kis szünet után addig toltam lefele a dolgot míg megmozdult az rajtam.-Végre...-Hátradőltem a kanapén és pihentem egy kicsit.Iszonyat fájdalom futott végig rajtam de egész jól birtam.Mindent megtettem volna csak azért hogy a klippben ne legyen rajtam a kellemetlen anyag.Levettem a kabátom és magam mellé dobtam.Előre hajoltam és megnéztem a gipszet.Már tudtam mozgatni..keserédes mosoly jelent meg az arcomon,és tovább rángattam.Fel meg le...őszintén szólva nem hittem volna hogy ennyi lelki erő szorul belém...de csak nem sikerült lejönnie rólam.És most még roszabbat tettem-az egész lötyögött rajtam.
-Istenem!-Hátradőltem a kanapén és mély lélegzeteket vettem.Ekkor megint úgy érzetem néznek.-hahó!..van itt valaki?!-Csend.-Akkor senki.-Valaki kopogott ekkor.
-Készen vagy már?!-Martin hangja volt.
-Igen,egy perc.-Hazudtam,és visszavettem nagy nehezen levetetett ruhadarabjaimat.Azt sem tudtam hogy hol lehet a váltás cucc de nem is nagyon érdekelt.Egyre jobban nyomasztott az egyszerű sötét szoba.
-David,gyere már!-Halattszódott megint kívülről.-Még egy csiga is gyorsabb nálad..sokkal gyorsabb..-Martin mindíg is tudta hogy ezzel a névvel tudnának a sírba kergetni....Kis bosszúsággal szólaltam meg:
-Jól van,jól van...-Nagyot nyögve álltam fel és a kijárathoz léptem.Ekkor KATT!
Megint a hátam mögé néztem és magam elé-de embert nem láttam.Hátborzongató volt....
Lenyomtam a kilincset,de az ajtó nem nyitódott.Zárva volt.
-Hahó!-Kiáltottam.-Martin!Nem azért..de kinyitnád?!..Miért kell mindig mindent poénra venni!...Hahó!!!..Ez egyátalán nem vicces...hogy az a jó...-Hiába feszegettem az ajtót az csak nem akart kinyilni.Nekidőltem az ajtónak és magam elé néztem bambán.Jó,bezártak.-Gondoltam magamban.-De nem vagyok gyerek.Túlélem.Nem félek a sötétben....elmúltam már 18 elég régen...balra néztem-aztán jobbra.A magány érzése kerülgetett...rosszul érzetem magam...Váratlanul a sötétben egy haloványan pislákoló fényt láttam,ami egyre jobban világított.Óvatosan közeledtem felé.Olyan fény volt ami mintha azt mondta volna:Gyere!..szinte hivogatott...ellenálhatatlan,egyedi,gyönyörű fényes,fehér fény...Ekkor nyitódott az ajtó és Martin lépett be rajta.
-Te tényleg ennyire lassú vagy vagy csak simán szerencsétlen?-Kérdezte a férfi.Hangja elég távolinak tűnt.Furcsa dolog az érzékelés...az előbb látott jelenség hirtelen el is tűnt...
-Most elijesztetted!-Néztem Martra bosszúsan.
-Mégis mit?-Kérdezte a szőke hajú férfi.
-A fényt...te..te nem láttad amikor beléptél?...Volt itt egy gyönyörű fehér...valami...izé...-Mondtam.Az én hagom elég fáradttan hangzott.
-Te meg mire gondolsz?-Nézett rám MArt.
-Nem tudom mi lehetett az..-Mondtam.-De nagyon furcsának tartottam...fehér volt és nagyon fényes..
-Elemlámpa?-Mart szemébe néztem és már csak halványan láttam őt.A férfi megfogta a karomat de alig éreztem azt.Olyan volt mintha meg sem érintett volna.Mintha nem lettem volna ott.
-Gyere!-Mondta.-Vár minket a sok auto a klippforgatás meg a Wrong.És főleg Anton.Tudod hogy mennyire nem kedveli ha elkésünk...hallod?..
-Auto?-Kérdeztem tőle kábán.
-Mien aouto?...Én nem mondtam ilyet...
-De,de az előbb mondtad..-Mart homályosodott és homályosodott előttem.Aztán sötét lett...
-Mart...-MOndtam.-Úgy érzem...el fogok ájulni..-Válasz nem érkezett és minden ugyan olyan csendessé vált mint amikor álmodtam...
Lehet csak lekapcsoltak valamit...Mintha zuhantam volna..ki tudja hová...
|
15.
Furcsa dolgok,készülődés,megérzés
Nem tellt bele sok idő és ismerős alak,Anton Corbijin köszöntött ránk.Mint mindíg, úgy most is kocsival mentünk.Martin vezetett az emlegetett csodaszamár pedig egy kocsival menetelt előttünk-mutatva az utat.Amolyan JAncsi és Juliska módjára követtük a kikövezett utat.Az út hosszúnak tűnt-a kocsi ringatózott:És bekövetkezett az ami álltalában bekövetkezik velem ha hosszú az út:szemeim elkezdtek lecsukódni.Arra keltem fel hogy a többiek néznek és hogy nagyon hideg van.
-Jó reggelt..-Ásítottam.-Miről maradtam le?
-Jól érzed magad?-Kérdezte Alan.
-Hát...-Szólaltam meg és közben szemeim Martinról Alanre Alanről Andyre vándoroltak.Mindannyian meglepettek és ijedtnek tűntek.-Egy kicsit fázok...De miért?Mi történt?
-Mert elájultál.-Törte meg a csendet MArtin.
-Mi?..Ki?...Hogy én?..Nem...biztosan nem..arra emlékeztem volna...
-Pedig hidd el.-Bólintott Alan.-Elájultál.
-El aludtam Alan.Az más.Tudod van egy kis különbség az ájulás meg az alvás között lehet furcsálni fogod...
-Nem,Alannek most igaza van.-Vette át a szót Andy dörmögve.-Én is láttam amit láttam.És az nem alvás volt.-Fáradtan sóhajtottam.
-Jól van,akkor nem az volt.Túl lennénk már végre ezen?!Komolyan miért jó az nektek hogy ha bajom van akkor körülálltok és bámultok úgy mint egy néger egy fehér embert.Vagy úgy mint a macska a baracklekvárt...Vagy úgy mint a laboros a fehér egeret....vagy úgy mint a...
-Jó,kössz...-Szólt közbe monológomba Martin.-Látjuk hogy már jobban vagy.Csak aggódtunk,megijedtünk.Még Alan is!
-Öhöm.....Komolyan?-Néztem Alre aki bólintott aztán összeborzolta a gondosan hátrafésült hajamat.
-Ez most mire jó neked?!!-Hördültem fel.Alan elmosolyodott,elnevette magát aztán mind kiszálltunk az autóból.Én utoljára.Rossz érzések kavarogtak a fejemben,és az egész Corbijinezéshez nem volt kedvem.Szabad lekü ember vagyok,nem szeretem ha mások parancsolgatnak nekem..márpedig ANton parancsolgatós típus-még ha néha nem is lehet őt érteni.Lassan és lemaradva a többiektől bicegtem Antonhoz.
-Nah végre!Hát mi tartott ennyi ideig!-Nézett rám most egész érthetően az illető.
-Szerinted Anton mi...?-A kis ember végignézett rajtam:És meglátta a lábam.
-Szent ég!Mi töürtént?!Jól vagy Dájv?!Most törted ki?!
-Igen,most.-Sóhajtottam.
-KOmolyan?!
-Előszőr is...-Kezdtem lassan miközben éreztem hogy az idegességtől fehér arcom színt kap.-Nem vagyok DÁJV!Max DAvey vagy Gahan vagy D.G. vagy Dave ami a nevem is amúgy, de semmiképpen nem DÁJV!!!Mert nagyon ideges leszek Anton!Másodszor is nem,nem most törtem el!És nem KI!KI maximum csak a kancsók törnek!
-Jól van,ne légy idegbajos!-Lépett egy lépéssel hátrébb Anton.
-Idegbajos meg aztán végképp nem én vagyok...-Csóvaltam meg a fejemet.
-Igen...szóval hogy lesz a forgatás?-Váltott gyorsan témát Mart.
-Mindenki itt lesz!-Mutaott az utca túlfelére.Mind a négyen-úgy mintha Alan is a bandához tartozna-egyszerre az út tulfelére nézett.
-Vagyis ott?!-kérdeztem.
-Igen,itt.Vagyis inkább ott!-Helyeselt Anton.
-Áhá...-GOndolkodtam el és vártam a továbbiakat de Anton csak nézett ránk és e közben olyan fejet vágott mintha ő tojta volna a Spanyol viaszkot.-IIgen?-Kérdeztem.
-Jah igen!-Tért magához az ember.-Igen!...Igen!-Bólogatott.
-Igen de mi lesz ott?-Kérdezte Alan nagy kíváncsisággal és izgatottsággal a hangjában.
-Mindenki ott áll.-Hadarta Anton.
-És?-Kérdeztem.
-És Martin is meg Andy is meg DAve,vagyis te is utána néz az elhaladó kocsinak szép lassan...Alan meg...Alan?...Most ezt nem értem...Mi keresel itten?
-Csak beugrottam.-Mosolyodott el a férfi.
-Nem lényeg..-Vettem át a szót.
-Már hogyne lenne lényeg!-Nézett rám Alan mintha meg akarna ölni a puszta tekintetével.
-Csatlakozni akarsz újra hozzánk?-SZiszegtem.
-Nem.-Válaszolta Al.
-Akkor mégis mit keresel itt?
-Azt hittem örülsz ha látsz...
-Örültem volna...ha mondjuk kicsit előbb kapcsolsz...
-Fiúk!-Szólt közbe Anton.-Öltözzetek át kérlek a forgatáshoz.Alan!Te...te..ne...
-Tudom.-Bólintott Al.Tekintetét lassan Antonra helyezte.Abban kis szomorúságot láttam.Nem törődve vele elsétáltam melette.Már részt vettem sajnos (vagy lehet szerencsémre) több klippforgtáson,így tudtam körübelül hogy merre lehetnek az öltözők.A hátam mögött Mart hangját halottam egyre távolodni.Alant nyugtatta.
-Csak tudnám miért nyugtatja azt a kis...-Morogtam magamban.Ekkor egy erős kéz fogta meg a vállamat.
-Ez nem volt szép tőled!-Mondta Andy.Mindketten megálltunk és csak néztünk egymás szemébe egy darabig szótlanul.Most erre mit lehet mondani?..Nem volt szép,de Alan megérdemelte.Ezt Andy úgysem értette volna meg.Ő annak örül ha mindenki boldog és nyugodt körülötte,ám én nevettséges módon még mindig haragudtam Wilderre,aki otthagyta a bandát amikor a legnagyobb szükség lett volna rá.Barátom aki velem szemben állt szólalt meg előszőr mintha gondolatolvasó lenne:
-Még mindig haragszol rá?-Kérdezte.A padlót keztem el bámulni-mint mindig amikor zavarba jövök.
-Nem.-Hazudtam.
-Jah,akkor jó.-Mosolygott a szokásos kedves mosolyával Andy.-Azt hittem hogy még mindig....
-Andy,nem.-Néztem a szemébe és rátettem a jobb kezemet az ő vállára.-Hidd el hogy nem.
-Jól van akkor nem.-Bólintottam,és a hátam mögött lévő kis épületre mutattam automatikusan.
-Most megyek,átveszem a cuccom,aztán majd találkozunk itt kinnt.-Hadartam el a mondat végét,aztán hátat fordítottam Andynek és benyitottam az épületbe ami igazából egy...
-Dave!-Szólt utánam Andy.-Az a női mosdó!-Egy pillanatig magam elé néztem,utána becsaptam az ajtót.
-Tényleg.-Jegyeztem meg halkan.
-Aha...-Nevette el magát Andy.
-Merre van az öltöző?-Kérdeztem.
-Arra.-Mutatott a mellékhelyiség meletti lakókocsira barátom.-Az előbb mesélte Anton hogy abban a mellékhelyiségben...
-Ahha...kössz...-Szóltam közbe,mert valahogy ne izgatott senkinek se az élete egy mosdóban.Megfordultam és az említett lakókocsihoz indultam ezzel egyedülhagyva Andyt.Beléptem az említett öltöző helyiségbe és már tudtam...
Valami készülődött a mai nap ami koránt sem lesz kellemes-ezt éreztem akkor...jóval később derült csak ki hogy igazam volt.
|
Kérdezte Mart.Nem válaszoltam.Megnyomtam az egész koncert lejátszása gombot.Sötét és elektronikus zörejekkel kezdődött az egész.
-Hümm..furcsa hogy én még pl egyszer sem láttam.-Mondtam.
-Szerintem hogyha folyton Alannal veszekszel nem is fogjuk.-Jegyezte meg félhangosan Mart.
-Én nem is veszekedtem vele..még...
-Akkor ne is,légyszi..-Nem válaszoltam..És a koncert mindenközben robogott tovább.Alan hátradőlt a kanapén és elkezdte majszolni a csipszét.
-Nem zavar hogy olyan hangos vagy akár egy kérődző póniló?-Néztem rá.
-Nem.-Mondta Alan nyugodt arccal.-Kérsz?
-Jah,igen,kössz.
-Ez az kérődzetek együtt!-Nézett ránk Martin.-Komolyan mondom veletek nem lehet nyugodtan nézni egy koncertfilmet!
-De velem lehet.-Mondtam.-Alannel nem lehet...vele ..még utazni sem lehet rendesen!
-Érdekes én nem akartam sohasem kiugrani egy pizzáért egy mozgó turnébúszból..-Jegyezte meg Alan.Hirtelen csnedben maradtam és elmosolyodtam persze úgy hogy azt Alan még véletlenül se vegye észre.Egy régi emlékkép villant be....habár homályosan...valami turnébusz vagy lakókocsi?..Ki akartam ugrani-valóban!...Régen volt...nagyon régen...
Aztán arcvonsáaim megint megkeményedtek amikor eszembe jutott az egy vicces melett a sok szomorú...a földön fekszem...nem kellemes..ez is régen volt..nagyon régen..Egy szinte távolinak tűnő másik időben.Talán az a valaki nem is én voltam..
Alan észrevette rajtam a változásokat-azt hogy arcom mosolygósból szomorúvá válik- és gyorsan témát váltott:
-ÖÖm..Hátöm...Nem rossz ez a koncert.-Mondta teli szájjal és elég hangosan.
-Még el se kezdődött.-Sóhajtott Mart.
-Nem baj,majd el fog.
-Nem mondod?-Néztem Alanre a távolinak tűnő emlékekből felriadva.Aztán egyszerre kaptuk fejünket a beérkező A Pain that I'm used to elsöprő hangerejű bevezető dallamaira.Egy ismerős alak vadítgatta a közönséget.Világos hosszú újjú elegáns öltönyfelsője alatt fekete bőrmellényt viselt.Arcán a boldogság tükröződött szemében őrült csillogás-nah,én voltam az a képernyőn.
-Valahogy nem így képzelem el magamat kívülről...-Töprengtem miközben az alak egyre jobban belelovalotta magát a dallamokba.
-Miért,mégis hogyan képzelted el magadat?-Kérdezte Alan,és ezzel egy időbe elkezdődött a szám vokális része is.
-Valahogy...-Gondolkodtam a megfelelő szavon...Fiatalabbnak?-Ez nem hangzott volna jó szónak.Egy cseppet sem...Gyorsabbnak?-Nah ez sem tűnt a megfelelő szónak.
-Igen?-Kérdezett rá Alan.-Minek képzelted el magadat?-Kérdezte újból,mire hirtelen a képernyőre néztem saját magamra-és akkor bevillant a megfelelő szó:
-..szexisebben.-Mondtam ki.Mart lesújtó tekintetében benne volt egy olyan sugallathogy hagyjam abba.Én csak rámosolyogtam és megpróbáltam a képernyőn a többieket bambulni akik csak nagyon ritkán voltak láthatóak.
-O,én annyira tökéletes vagyok itt is!-Sóhajtott Andy.
-Persze Andy,már ahhol látszódsz..-Válaszolta meg neki Alan amit eredetileg én akartam volna.A szám véget ért és természetesen jött egy másik.Ezúttal a John The Revelator.
-Pörgős egy dolog ez a Milán...-Tömte egyre gyorsabban a képét Al.
-Jah..-VÁlaszoltam kissé elbambulva.Közben azon gondolkodtam hogy legközelebbi koncertenkün biztosan nem kellenek majd ennyire erős fények.Mert ezek nem hogy megvakítottak a színpadon de a Miláni Fórum stadion annyira fényes volt akár egy csillag az égen-így még néha a kamerát is kivakuzták-legalább is szerintem.
-Halljátok ez eddig a legpompásabb koncertünk!-Szólalt meg Alan.-Illetve..kocertetek...vagyis nem..akkor lett volna pmpás ha én is ott vagyok..
-Szerintem a 101 koncertünk a legpompásabb.-Mondta Martin figyelmen kívül hagyva alan mérhetetlen egoizmusát ami látszólag az elmúlt 10 év alatt nem lankadt.-Ott minden a helyén van.Az alap,a vokál...
-Hé!-Néztem Martinra.-a vokál most is a helyén van,jó?
-Jó...Akkor az is meg ez is jó csak ugye ízlések és pofonok...
-Ízlések vannak..pofonok meg régebben...-Alan ráütött a fájós lábamra egy jó nagyot.
-Azta te ennyire aktív vagy még miníg!-Kiáltotta el magát.
-ÁH!Ezt nem hiszem eeel!! Alan!! Nem látod hogy...áááá....áh...-Alan ijedten kapata a fejét rám:
-Jaj ne haragudj...-Mondta.-Tudod néha nem tudok figyelmes lenni és a feleségem is mondta hogy...
-Á!!!Nem vagy figyelmes!!Te nem tudsz uralkodni magadon!!
-Ne haragudj....
-Fiúk...-Nézett ránk Martin.-Nem a koncertünket hallom hanem Dave szenvedését...
-HA csak a koncertet néznéd akkor is csak azt látnád.....-Válaszolta Martnak Alan miközben én görnyedezve ültem bekönnyezett szemmel.
-Feladom.-Szólaltam meg szenvedve.-Veled nem lehet értelmesen megnézni egy koncert felvételt sem Alan!
-Ugyan már Dave!-Nézett rám Al.-Emlészem még 93 ban megnéztünk közösen egy filmet.
-Jah!-Sóhajtottam.-Az volt az utolsó alkalom....mert elég gáz volt...-Löktem oda lesújtólag.
-Nem volt gáz...-Válaszolta Al.
-Jó,akkor nem volt.Legyen igazad.Mint mindig....-Mondtam aztán összeszedtem magamat és felálltam.
-Most megin hová mész?-Kérdezte Mart.
-Cigizni.-Néztem rá.
-Oda egyeüdül nem mehettsz.
-Nah ne már!-Hördültem fel.-Mi az hogy nem mehetek?Mégis szerinted hány éves vagyok Martin?!
-Közelítesz az öt ixhez és..
-Ezt nem hiszem el!-Nevettem el magamat.-Mindíg Alan előtt kell ilyenekről beszélni ...
-Most mi van a koroddal?.-Szólt közbe Alan.-Egyszer mindenkire rájön a kapuzárási pánik.
-Jesszus!..Te tényleg hülye vagy-Néztem rá kicsit sértődötten.-Én meg a "kapuzárás" ?!...Nah én léptem!-Az ajtó felé mentem és aztán ki is léptem rajta a kellemes időjárásba.NAgyon jó idő volt odakinn.Elővettem a cigarettámat és gondolkodni kezdtem hogy vajon mi lessz a legújabb klippünkben.Egy autó ment el előttem az úton.Dögös,fekete színű Ferrari.Hosszan néztem utána.De nem azért mert annyira lenyűgözött...kirázott a hideg mikor ránéztem,levert a víz...
-Huh....nyugi...-Mondtam magamnak félhangosan és rágyújtottam egy cigire.-Lehet fóbiám lett....azért..remélem a Wrongos klippünkben nem lesznek autók...
|
14
Visszaemlékezés egy koncertre,és a régi időkre
-Nem,az öregapád!-Nézett rám fáradtan az ismerős férfi.
-Heh...Alan?!-Eldobtam a füllhalgatót és át akartam ölelni őt,mire Al félre hajolt.
-Azért még itt nem tartunk.-Nézett a plafonra és megcsóválta a fejét.-Nem kellenek a túlfűtött érzelmek irántam.Mind tudjuk hogy már régóta mondogattjátok hogy hiányoztam..
-De te mégis mit keresel itt?-Kérdeztem dölöngélve a jobbik lábamon.-Csak nem...csak nehogy azt mondd...hogy egész véletlenül erre jártál?-Nevettem el a mondatom végét.
-Nem.-MOndta a tőle tellhető legszokványosabb flegmasággal a hangjában a férfi.-csak mivel minden hülye újságban benne volt hogy mejdnem meghaltál megint gondoltam még meglátogatlak halálod előtt.De...-Alan végignézett rajtam tetőtöl talpig.-Látom hogy még élsz....-Annyira dezsavű érzésem lett Alant újra látva.Legszívesebben megvertem volna és át is öleltem volna.Hüm..furcsa kettősségek.Alan valószínűleg arcomat látva amire rá lehetett írva minden érzelmem Martinhoz fordult:
-Látom semmi nem változott itt...-Mondta és hátra mutatott az újjával felém.-Még mindig skizofrén.
-Te meg még mindig bunkó vagy!-Tört ki belőlem.-Ahelyett hogy örülne hogy újra lát csak....csak lefikáz és..hozza a formáját!Nem hiszem el!!
-Még mindig hiányzik?-Kérdezte Andy nyugtalanul.
-Nem igazán..-Löktem oda neki.-Egyátalán minek van itt?-Alan vigyorogva fordult meg:
-Már egyszer elmondtam..különben meg Martin tudott róla hogy jövök.
-És én miért nem tudtam?!-Mart csípőre tett kézzel állt és csak ingatta a fejét:
-Ennyit a Wrongról.-Mondta lesújtólag.
-MAjd legközelebb...-Suhintottam a kezemmel.-Most nem a szám a fontos hanem az hogy...
-Szal...-Nézett körbe Alan,tudomást sem véve rólam.-Ha már így mindenki itt van és természetesen én is,így teljes a csapat!Nemde?..Mi lenne ha megnéznénk ezt?-Előkapott egy DVD lemezt a kabátzsebéből.A lemezen egy fekete mellényes figura elmosódott képe volt...egy koncert DVD ami nagyon-nagyon ismerősnek tűnt számomra...
-Nem.-Mondtam.
-Miért nem?-Kérdezte.
-Mert nem láttalak ezer éve és jobb lenne beszélgetni erre te meg a Live in Milant akarod megnézni!..Ráadásul utálom magamat visszanézni...
-Pedig tutira jó...-Mondta Alan, szája rágóval volt teletömve közben.-Megnéznénk megin' hogy rázod a feneked..
-He-he-he...behalok a röhögéstől...jajj Alan annyira egy humorzsák vagy!
-Tudom...Nah mindgyá' jövök..-Nézett Martra.-Csak elugrok a boltba egy kis rágcsáér'.Addig üzemeljétek be ezt...és vegyétek fel a számot a féllábúval.-Mart összehúzta a szemöldökét az utolsó jelzőre és én is:
-Jól van...-Válaszolta röviden Alannek.
-Nah akkór majd jövök...1 perc.Sietek!-Ment ki,becsapva az ajtót.Én még utána kiabáltam:
-Hidd el,igazán nem kell!...Mellesleg minek az a rágcsa?
-Honnan tudjam...-Nézett rám fáradtan Martin.
-Szerintem amig a Recoliban vakargatta a hátsóját minden nap "rágcsákat" evett.Lehet azért ilyen "nagy ember".
-Ha te mondod....-Válaszolta barátom.
-Nem zárjuk ki?-KÉrdeztem.
-Nem...
-Kár...-Sóhajtottam egyet s célbe vettem a kanapét.Nagy nehezen odabicegtem és lehuppantam oda.Magam elé néztem aztán a melettem lévő Milan koncert borítójára.
-Szörnyű..-Méregettem azt.-Miért én vagyok rajta?..Miért nem inkább a Tollember logónk?..Vagy valami ami inkább minket tükröz..nem magamat....-Mart mellém dobta magát.
-Talán azért Dave mert ha téged meglát a jónép rögtön a Depeche Mode jut eszükbe.-Mondta.
-Hát..nem tom...Mellesleg hol van Anton?Nem úgy volt hogy ő fog megérkezni?
-De...csak jajj Istenem!Istenem!!-Fogta a fejét a szöszi.
-Most mi van?-Kérdeztem és fejemet e közben egy picit jobbra döntöttem.
-Mit fog szólni ha ide jön hogy nincsen kész még egyetlen egy szám se?!
-A Come back kész van...-Szólaltam meg kimért hangon.-Félig meddig..-Tettem hozzá.
-Félig.-Nézett rám Mart lesújtólag.-És az koránt sem lessz elég a nagyokosnak mivel tutira be van zsongva...neki csak a "Wrong az igazi",A "Wrong az Isten!"..mert hogy "az a dalszöveg mennyire jó"....
-Örülhetnél neki hogy a te által írt dalszövegeket valaki isteníti.
-Najó de azt fel is kellene énekelni egy "Isteni" hangon...jajj mi lessz itt ha megjön Anton...
-Jól van!-Álltam fel olyan hirtelenséggel hogy majdnem előre estem.
-Jól vagy?!-Pattant fel Martin idegesen.-Ha elesel nem foglak tudni felkanalazni...És valószínűleg egymásra esnénk..
-Nah,azt nem fogunk...Jól vagyok.-Mosolyodtam el.-De most határoztam el:Megcsináljuk!És ha én elhatároztam valamit akkor tudod meg is akarom azt tenni.
-Jól van,most rögtön akarod?..-Kérdezte Mart.
-Ti most miről beszéltek?-Kérdezte andy aki valószínűleg csak a mondatok felét halotta.
-Semmiről!-Nézett rá Mart.-szóval?
-Igen.Most akarom.Legalább megmutatom annak a fafejű Alannek hogy mennyire tisztán tudok énekelni.-Mondtam.
-Okkéé..-Mart mintha egy picit lesápadt volna.Lehet neki is visszatért egy két kósza régi elfeledett gondolat?...Visszatértem a mikrofonhoz és gondterhellt arccal néztem a fekete eszközre ami vagy a hangot erősíti fel vagy azt veszi fel.Jelen esetben veszi fel és erősíti is meg.
-Nehogy becsinálj azért magad alá az ijedségtől..-Mondta Mart.Nem válaszoltam csak mosolyogtam.
.a mikrofon az ellenségem..-Néztem megint arra.
-Nah,ne mond...inkánn a jó barátod szerintem...
-Jól van,igazad van.Én szeretek énekelni.
-Én is...nah mehet?-Még egyszer a mikrofonra néztem és arra gondoltam hogy ezer meg ezer hasonló felvételt csináltunk.Akkor most mi a bajom?Nagy levegőt vettem.Intettem és elkezdtük a számot!..Jól ment,jól sőt nagyon jól!Újra éreztem hogy élek.Hallottam a saját hangomat a fülhallgatóban,és az tisztának tűnt.Már éppen a végénél tartottam,és próbáltam kihozni a hangomból a legjobbat.Mart egyszer sem szólt bele,úgyhogy ez valószínűleg csak jót jelenthetett.Épp befejeztem a számot amikor Alan lépett elém.Fehér arca izgatottnak tűnt.Amint levettem a fülhallgatót a fejemről beszélni kezdett:
-Nagyon király a hangod még mindig ezt meg kell hagyni!!-Mondta aztán átölelt.Furcsán néztünk össze Martinnal.Miután elengedett folytatta:
-Hoztam csipszet is!Különben sokat szoktál gyakorolni?
-Öhm...szoktam gyakorolni de nem annyira sokat ...
-Nagyon komoly vagy öregem!-Vágott finoman hátba.
-Kössz..-Mosolyodtam el.
-Akkor megnézzük a Milánt mielőtt teljesen elpirulnál?-Váltott hirtelen témát.Az ő arcán is megjelent ugyan az a régi "Alanes" mosoly.
-Te mi volt abba a csipszbe?-Kérdeztem.-Rossz emlékek fertőtlenítője?
-Ugyan már ne legyél ennyire gyerekes Dave!-A többiek már mindd leültek e közben.Én lassan vánszorogtam melléjük.
-Szögezzük le mielőtt elkezdjük nézni a koncert.-Kaptam ki Andy kezéből a távirányítót,és folytattam.-Alan nem cikizhettsz senkit se miközben nézzük,és csak és kizárólag pozitív véleményt akarok hallani az egészről.Még valami:Martin.Te sem röhögsz.Kössz.
-Blablabla...-Szólt közbe Alan erőltetett fáradt hangon.-Kezdhettjük már végre?-Lassan érintettem meg a távirányítón lévő play gombot akár egy varázsló.A koncert menüjébe navigált rögtön a rendszer.Alan felnevetett.Azonnal ránéztem.
-Ezt nem hiszem el!
-Dave,lapozhatnánk esetleg ezen a fejezeten?-Kérdezte Mart.Nem válaszoltam.Megnyomtam |
13.
A stúdióban
-Várjunk csak te ágyba bújtál a csajjal?-Kérdezte Mart.
-Igen..vagyis..-Folytattam.-Mellém feküdt...beszélgettünk...de nem sokat ...aztán..
-képzelem..
-Végigmondhatom?...Nagyon közel került hozzám...megkérdezte hogy ment a klippforgatás.Mire én válaszoltam hogy jól Anton hablatyolásán kívül..merthogy mind tudjuk hogy Anton remek fotós és klipprendező egy igazi művész,és beszélni is tud..csak az a gondd hogy kissé hottentotta...na mind1..a lényeg az hogy beszélgettünk.Minden féléről.Közben ránkzárták a stúdiót de ez nekünk fel sem tűnt.Komolyan nagyon megszerettem egy beszélgetés alatt a csajt..Egyre közelebb és közelebb került hozzám...hozzámbújt.azt mondta hogy álmos.Gondolj bele Mart!Épp meletted fekszik egy gyönyörű nő!Te mit teszel?
-Valószínűleg megkérdem hogy mik a szándékai...vagy hogy nála vagy nálam...
-Hát,de hülye vagy te!
-Miért te mit tettél?-nyújtóztatta ki barátom a végtagjait.-Csak nehogy azt mond hogy csak beszélgetetek ez után mert én meghalok a röhögéstől.
-Nehogy azt hidd hogy egész végig csak vicceket meséltünk egymásnak.-Emeltem fel mutató újjamat Mart felé.-Addig beszéltünk míg én elaludtam és...
-Mi van?!-Hördült fel Mart.-Komolyan elaludtál egy nő,mondom egy NŐ mellett,és TE?!-Mart nevetni kezdett.-Ez most komoly?-Tudomást sem véve Martin felindulásáról folytattam mesémet.
-MOndom elaludtam,igen én.De ez nem tartott sokáig....egyre jobban ölelt engem.....Aztán...
-Igen?...
-Aztán legombolta rólam a felsőmet és...
-Juuujjjj...-Nevetett Mart.-Gondolhattam volna.
-Jól van,értem,értem.-Szólt közbe Andy tiltakozólag felemelve a jobb kezét a szeme elé mintha a szeme előtt történtek volna a cselekmények.
-Ne haragudj Andy..-Simogattam meg a fejét.-Nem tudtam hogy 18 éven aluliak is vannak a helyiségünkben.
-De akkor most nem értem...-Csóvállta meg a fejét a szöszi.-Hol van ebben a storíban a bökkenő?..Szokás szerint összejöttél valami szép csajjal..nem értem?
-Ha folytathatnám el is árulnám.-Néztem rá kissé bosszúsan hogy nem engedi hogy befejezzem.-Szóval másnap közölte hogy ez az egész csak egy éjszakás kaland volt.-Mart elnevette magát ezen:
-És?...Mit vártál?Majd több éjszakás lesz?
-Nem..-Reagáltam le.-Én komolyan belezúgtam...-Ennél a mondatnál nagyobb levegőt vettem és éreztem hogy arcom kezd bizseregni.
-Lehetett volna annyi eszed hogy belásd hogy ő csak a "jobbik" énedet akarja.-Dőlt hátra a székében Mart.-Azt hittem hogy nem vagy ennyire naív...nem így ismerlek.
-De akkor nem volt akkor annyi eszem..így másnap komolyan összevesztem vele....emlékszem nagyon kivoltam...és kiabáltunk is..
-Hűh..mégis itt vagy vagy nem?..Úgy mesélted el ezt az egészet mintha nem fordult volna veled elő olyasmi hogy valaki kiabál veled vagy veled kiabál valaki..
-Jól van!Csakúgy elmeséltem!..Ha ennyire nem érdekel titeket hogy mi lessz a reakcióm a csajra a forgatáson akkor nyukodtan....phh...csukjátok is be az ablakot!-Mart felállt és becsukta az ablakot.
-Oké...-Szólalt meg lassan-Ha Mr.Pukkancs lehiggadt szeretném ha végre felvennénk a számot.-Karba tette kezeimet és úgy néztem barátomra.
-Nem vagyok Pukkancs!
-Persze..nem vagy..-Legyintett Mart.-Szóval a szám..
-És mien szám?!-Kaptam a fejemet a mérgelődésemből a férfira.
-Tudod a mesedélutánod nagyon jó volt de elvett tőlünk durván fél órát...úgyhogy most azt szeretném ha egy kicsit tennénk is valamit és mondjuk egészen véletlenül felénekelnéd a Wrongot.És mondanom sem kell hogy kivételesen hibátlanul kellene.Hibátlanul.-Őszintén szólva egy cseppnyi kedvem sem érkezett a szavaira és a percek csak telltek és telltek-ebben igaza volt.De nem akartam énekelni-nem volt rá kedvem.
-O!Mart,nekem úgy fáj most a lábam,-Görnyedtem össze hirtelen.-....meg a bordáim is fájnak még..-Sóhajtottam.-Nem lehetne esetleg egy kicsit később?-Mart fehér arca vörösödni kezdett:
-Istenem!..A nyakunkon a határidő és te nem vagy hajlandó még mindig felénekelni egy darab számot egy kész és tökéletes alapra..nem hiszem el!!!Hogy lehettsz ennyire lusta?!
-Jól van...-Lassan és nehézkesen álltam fel,szenvedős arccal.-Csak a TE kedvedért feléneklem.
-O,te egy Mártír vagy!Hogy oda ne rohanjak...
-Hát..mindíg kell egy Mártir,te is tudod..-Mosolyodtam el.
-Te is tudod hogy nem vagy vicces.
-Már két hete ezt mondod.-Elvigyorodtam és megsimogattam Mart fejét a mikrofonhoz totyogtam akár egy kacsa miközben a jobb kezemmel a lötyögő nadrágomat húzkodtam.
-Akár egy öregapó..-Nevette el magát Andy.
-Légyszi most ne gúnyoljatok..-Néztem hátra kissé sértődötten.-így is ramatyul érzem magamat.
-Jól van,jól van én nem akarlak...
-Elhiszem.
-De ahhogyan a dupla S es nadrágodat húzogatod ami mindig leesni készülődik rólad...
-Andy!..Komolyan mondo hogy hagyd már...
-A fülhallgatód.-nyújtotta a kezembe Mart az említett eszközt a vitának véget vetve.
-Kössz.-Vettem el tőle,és a fejemre vettem,bosszúsan Andyre néztem aki rámvigyorgott.Lassan csóváltam meg a fejem.-Jössz még te az én utcámba...Akkor mehet?
-Várjál már míg beállítom ezt az egész miskulanciát!-Kiáltotta rám Mart.-Utálom hogy ennyire türelmetlen vagy.
-Ez nem türelmetlenség.-Válaszoltam.-Csak szeretnék minél előbb túl lenni ezen és fejbekólintani Andy barátomat.
-Persze a színpadon meg szereted rázni a hátsód arra amit itt felveszünk...-Bosszankodott Mart.
-Mintha Alant hallanám komolyan mondom..
-csak nem hiányzik?-Vonta fel szemöldökét.
-Nem tom'...néha...-Gondolkodtam el a kérdésen,és a legutóbbi Alan Wilder képe villant föl:a férfi ki volt magából kelve és kiabállt.Sohasem felejtem el.Elsősorban rám volt haragos.Elmélkedésem közben a Wrong alapja szólt közbe és Marti kiabálása:
-Hé!!Davey!!!Nem zavar hogy már úgy kb egy perce lekésted a kezdést?!
-O,ne haragudj..-Levettem a fülhallgatót és Martra néztem:-Nem lehetne esteleg akkor újra?
-Dehogynem...-Sóhajtotta Mart.-De akkor figyelj már légyszíves hogy mikor kezdünk...
-Ühüm...-Mart elém állt és átölelt.-Jól van,jól van én is szeretlek..ezt most miért is kapom?
-Csak úgy-Mosolygott a férfi.-Szeretethiányom van...Nah..figyeld a kezem..5....4...3...2...1...
-És?-Néztem rá értetlenül.
-És kezd el a dalt..-Nézett a földre Mart.
-Jah..oké...akkor újból...légyszi..
-Újból...5...4...3...2...1...
-Wrong!-E közben felkaptam a fülhallgatót is hogy halljam a dallamot.Mart vigyorogva nézett a padlóra és összenézett Andyvel.Talán most megcsináljuk végre....Hallkan halottam hogy a bejárati ajtó csapódik be ekkor.Valaki beléphetett...de másra kelett koncentrálnom...És miközben énekeltem egy naggyon ismerős alak integetett olyan közelről felém mintha vak lennék.Levettem a fülhallgatót tudomást sem véve a zenéről,meg az egészről és döbbenten bambultam.
-Alan?!
|
[33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
